Gyurcsány a tennivalókról: évet értékel a volt miniszterelnök
Magyarországról, az elmúlt évekről és a tennivalókról mond összegző beszédet Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a Magyar Demokratikus Charta nyilvános rendezvényén március 19-én - erősítették meg az MTI-nek a szervezet ügyvivői kedden.
Az MTI úgy tudja, Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt a szervezet kérte fel a beszéd megtartására.
A Magyar Demokratikus Charta azért március 19-én tartja ezt a nyilvános rendezvényt, mert 1944-ben ezen a napon lépték át a német csapatok Magyarország határát.
Gyurcsány Ferenc az elmúlt hónapokban szinte mindig zárt pártfórumokon beszélt, nyilvános eseményen hosszú ideje nem szólalt fel.
A társadalmi kirekesztés elleni fellépés jegyében 2008. szeptember 6-án alakult meg a Magyar Demokratikus Charta. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a 2008 július elejei melegfelvonulás másnapján a szélsőségek, az indulatok, az intolerancia elleni jogos nemzeti önvédelmet kezdeményezett Magyar Charta néven. Eredetileg szeptember 6-ára gyűlést terveztek, később azonban a kormányszóvivő jelezte, aznap alakul meg a Magyar Demokratikus Charta.
Címkék: Gyurcsány Ferenc, MSZP
- xy |
- 2010 03 20 |
- 01:26
Elöttem:Dögölj meg komcsi patkány. Véglény az a kommonista, munkásőr kurva anyád. Nem jobbikos vagyok, csak elegem van a büdös bolsevik aljanépből. A kurva anyátokat! A te neved xy? te nagyon vállalod a nevedet, büdös köcsög. Leköpnélek, de koszos lesz a nyálam
- Előttem... |
- 2010 03 17 |
- 08:13
..firkálónak! Te biztos jobbikos vagy mert akasztani akarsz. Ezért buktok nagyot. Csőcselék csürhe banda. Ácsolják már a bitót, de nektek. Gennyedék, ne más neve alatt írogass! Látszik mennyire bátor vagy, nem mered a saját nevedet használni. VÉGLÉNY!!!
- xy |
- 2010 03 17 |
- 05:52
Minden komcsit akasztófára!!!!!! Büdös szemét magyarellenes banda! DÖGÖLJETEK MEG!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
- Pozolini |
- 2010 03 14 |
- 21:34
Ezt nézzétek meg, igen ütős!
http://www.youtube.com/watch?v=2cX80z6TRc0&feature=player_embedded
- Pozolini |
- 2010 03 14 |
- 21:33
Ezt nézzétek meg, igen ütős!



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter


















Hozzászólások »
Eddig összesen 45 hozzászólás érkezett, melyek közül a legfrissebbek: