A pókerjátszma
Chicago: A WSSz nagytermében Keszég László rendez
A Weöres Sándor Színház két bemutatóra készül egy időben: a Márkus Emília-teremben főpróbahetezik A tizenkét dühös ember; a nagyteremben pedig Keszég László vezetésével musical készül. Ezúttal Chicago-próbán jártunk.
De most nem az igazság, hanem néhány perc szünet következik. Döme Zsolt zenei vezető fölszól a magasban helyet foglaló zenészeknek: "Peti (természetesen a zongorista Müller Péterről van szó), nektek is szünet, öt perc, gyertek le." Csak ahhoz legalább egy létra kellene - bár Döme Zsolt igazság szerint jobban örülne a lépcsőnek. És lám: végül a fémes lépcső úszik be komótosan a játéktérbe - elvégre musical készül, nagy lejövetelekkel és belépőkkel. A tavaly bemutatott Kabaré után a másik híres Kander-Ebb-Fosse - musical, a Chicago, Keszég László rendezésében, november 18-án (jövő pénteken) esedékes premierrel.
|
Lépcső beúszik (hajóvonták találkozása kötelező), zenészek lejönnek, közben benézünk egy kicsit a színpad szélén tátongó két fekete lyukba: zenekari árok - lépcsővel. Most még nem kell végiggondolni, hogy a show (fémes) világa milyen szépen-elegánsan összehozható a börtön (fémes) világával, a szünetnek különben is vége: az asztal körül Varga Dóra (Annie), Fekete Linda (Velma Kelly), Alberti Zsófi (Mona), Kiss Mari (Muter), Mrcz Fruzsina (June); innen Unger Tünde (Liz), onnan Vlahovics Edit (Dögöljmeg Kitty) kibicel. Dobpergés: kezdődik a pókerjátszma. Mindenki csal - mindenkinek jól kell csalnia. És ez az, amit órákig el lehetne nézni: ahogy a köhintések, kopogások, nézések, gesztusok, tónusok mintájából - a rendezői instrukciók és az ötletek ritmusára - alakul, alakul, alakul; és egyszer csak létrejön a jelenet.
Muter nyer - ügyvéd jön: Szerémi Zoltán. (Nem egy Havisham.) Velma szólózik, közben a nagy rivális szerepében (a rácsok mögül) feltűnik Nagy Cili: Roxie Hart. Velma vagy Roxie! Roxie vagy Velma! Mindketten tárgyalás előtt: a vád gyilkosság, a tét a hírnév. Vagy valami más?
(A Márkus-teremből ballag lefelé a teremszolga: éppen most zárta össze a Tizenkét dühös ember esküdtjeit.)
Keszég László a múlt évadban a Pygmalionnal debütált a WSSz Márkus Emília-termében, most "átköltözött" a nagyterembe: Chicago-premier november 18-án. Az előadás díszlettervezője Árvai György, jelmeztervezője Szűcs Edit, asszisztense Kovács Nóra, korrepetitora Falusi Anikó.
Címkék: weöres sándor színház, Chicago, keszég lászló



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter















Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.