A közönség kiköveteli
Szombathely - Megkezdődtek a jövő évad első bemutatójának előkészületei a WS Színházban. A peleskei nótáriusban a nézők kikövetelik a színházat - úgyhogy itt az ideje bérletet váltani.
TETSZETT A CIKK?
Ossza meg az alábbi közösségi oldalakon is:
iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
Többre kíváncsi? Iratkozzon fel a hírlevelünkre, RSS-feedünkre!
nyomtatás |
Küldés e-mailben
|
A+ | A- |
Megosztom
Zenés bohózattal indul a 2011/2012-es évad: A peleskei nótáriust láthatja a közönség, októberi bemutatóval. Az előadás rendezője, Schlanger András mostanában a Naftalin - megcsalt és csalni készülő - dr. Szakolczay Bálintjának szerepében mutatja meg, hogy vígat csak nagyon nagy komolysággal szabad játszani. Rendezőként hasonló elvek szerint dolgozik: Karinthy nyomán azt tartja, hogy nem bírok nevetni, ha állandóan röhögtetnek .
Szerdán délben Zeke Edit díszlet- és jelmeztervező, valamint az előadás díszletmakettje társaságában találjuk őt a színház belső udvarán (amely igazi belső agoraként működik); hamarosan kezdődik a tervelfogadási ceremónia . A makett olyan, mint egy tökéletes babaház: a kulisszák mögött A peleskei nótárius egyik kulcsszereplője, a Tóti Dorka nevezetű boszorkány álldogál - apró bábuváltozatban. (Amíg a tervező nyakon nem csípi.) Schlanger András és Zeke Edit elmerül a díszletelemek (lehetőleg minél praktikusabb és gördülékenyebb) mozgatására szolgáló trélerek és sínek világában, mi meg elgyönyörködünk a babaház részletes, arányaiban persze a színpadi arányoknak megfelelő kidolgozottságában. De nem is babaház, hanem inkább miniszínház : a makett azt a klasszikus kukucskáló-színpadot modellálja, amelyet a barokk színházi kultúra honosított meg és hagyott ránk. Ezt a kort idézi az arany tirádákkal keretezett - mintegy idézőjelbe tett - színpadnyílás; de a színpad mélyén tágas perspektívát nyitó, mozgatható festett kulisszák is.
Schlanger András azt mondja, a díszletterv valóban létező barokk színház fotója alapján - abból kiindulva - alakult ki; ironikusan felidézve azt a (színházi) kort is, amelyből A peleskei nótárius vétetett. Gaál József a 19. század első felében dolgozta át Gvadányi József verses elbeszélését, így került a színpadra a felvilágosult Szatmár megyei nótárius, Nagy-Zajtai Zajtay István nagy utazása. A konfliktus abból adódik, hogy a peleskei nótárius - mint a felvilágosodás gyermeke - állítása szerint boszorkányok pedig nincsenek. Tóti Dorka géci boszorkány mindent megtesz azért, hogy bizonyítsa: igenis vannak. A peleskei nótárius nagy sikert aratott: az 1838-as ősbemutatón azonnal megszerette a közönség.
Szereti a mai néző is, bár az az eredetivel már nem nagyon tudna mit kezdeni. Bognár Róbert dramaturg és Schlanger András több mint húsz éve csavart egy jó nagyot a történeten (időközben volt ebből a változatból több bemutató is, legutóbb éppen a Zajtay István szülőföldjén, Szatmárban). A dalszövegeket Várady Szabolcs írta, a zeneszerző Darvas Ferenc. Az átdolgozás (mintha ma született volna) elmeséli, de szó szerint bekeretezi - egyúttal ironikus idézőjelbe teszi a peleskei nótárius történetét. A kerettörténet szerint - mit ad isten - szegény vidéki színházban vagyunk: pénz nincs, a színészek fellázadnak - ingyen többet egy lépést se. Főleg nem, hogy éppen Shakespeare-előadás van készülőben - a bukás előszelével. A nézők azonban kikövetelik a színházat, úgyhogy a társulat (pénztelenség ide vagy oda) mégis a játék mellett dönt; csakhogy nem Shakespeare-t, hanem A peleskei nótáriust viszik színre: sikerrel. Közben tényleg a színen lesz a komplett társulat, a kellékestől a díszletezőkig.
Schlanger András azt mondja, most, hogy a kultúra a perifériára szorult, különösen fontos megmutatni, hogy a színházi csoda voltaképpen a semmiből megszülethet: csak azért, mert a színészek szeretik, amit csinálnak - a nézők pedig szeretik (nézni) őket. De idézőjel ide vagy oda, a rendezőnek nem mellékes, hogy A peleskei nótárius abból a hősies korszakból való, amikor a színház még szép volt . És bár tudatában van annak, hogy roncsolt világban élünk, úgy véli, ezt a világot nem csak roncsolt formák és roncsolt nyelv által lehet hitelesen megfogalmazni. Hrabal nyomán a szeretetből fakadó humorra és költészetre esküszik. Közben megkezdődik az énekpróba: a színészekkel ezúttal is Falusi Anikó dolgozik.
Nekünk meg ez ügyben nincs más dolgunk, mint színházba járni. Ha egyszer kiköveteltük.
