Győztes színház: Molnárra Miller, Anconára Berlin, Függöny...-re Naftalin
Győzött Ancona: a Weöres Sándor Színház 2009/2010-es évadában az Anconai szerelmesek című előadást nézték meg a legtöbben.
Ez volt a színház első teljes évada, amelyet viszont a költözés vágott ketté: a Hemo teljes átépítése miatt a társulatnak "menet közben" át kellett költöznie az MMIK-ba - ahol a színészek a lehető legnagyobb megértéssel és támogatással találkoztak, de hát a dolgok természetéből fakadóan az átmeneti időszakot nem könnyű átvészelni.
"Úgy üdvözöltétek egymást, mintha érettségi találkozóra jöttetek volna", vezette be Jordán Tamás igazgató az évadzáró társulati ülést, jelezve, hogy a költözés éppen azt a folyamatos együttlétet bontotta meg, amelyre az állandó társulattal működő - pláne fiatal - színháznak olyan nagy szüksége van. De ha minden jól megy, a színház ősszel visszatérhet a dolgok jelen állása szerint október 22-ére elkészülő "csodapalotába." "Életem legeslegfontosabb pillanatának tartom a beköltözést," mondta Jordán Tamás, hangsúlyozva, hogy beláthatatlan lehetőségek - műhelymunkára, kísérletezésre - és távlatok nyílnak a társulat előtt, amint birtokba veheti az új, rendkívül tehetséges színházépületet az Akacs Mihály utcában.
De előbb a 2009/2010-es évad mérlege: a szezonban 3462-en váltottak bérletet a WS Színház előadásaira; ezenfelül "szólóban" is sok jegy elkelt. Mindent összevetve a legtöbben - 8445-en - az Anconai szerelmesek című zenés játékra voltak kíváncsiak; a szárnyaló olasz slágerek, a jóízű színészi játék és Béres Attila ötlekkel csordultig teli, szeretetteljesen ironikus rendezése megtették a magukét. Jellemző, hogy az Anconai...-tól egyszer már elbúcsúzott a társulat, aztán az érdeklődésre való tekintettel május végén újra muszáj volt műsorra tűzni. Jordán Tamás a sikert úgy kommentálta, hogy a színháznak most az a legfontosabb, hogy megnyerje magának a közönséget - és minden jel arra mutat, hogy a város megszerette a WS Színházat.
A kamaratermi Farm Bt. harminckétszer ment 3530 néző előtt; a nagyszínpadi Liliom-előadást 23 előadáson 5852-en látták; a Függöny fel! 18 alkalommal 4176 néző előtt jutott el a totális zűrzavarig (mint végkifejletig). Így mindösszesen 110 bérletes előadást nézett meg 22 003 néző (székfoglaló).
Mindemellett ebben az évadban is műsoron maradt a színháznyitó 9700; de további bérleten kívüli, rendszerint nagy érdeklődést kiváltó produkciókat is kínált a társulat. Például a Revűziót - általános retrohangulatban -, A jó pálinka itassa magát című előadást, A pincér dalai címmel bemutatott Szabó Tibor-estet, a Szakmák Színházát; A Herner Ferike faterja című Háy-drámát, Kelemen Zoltán rendezésében (látható lesz a következő évadban is). Szinte meglepően nagy népszerűségnek örvend a Kötelező olvasmány címmel útnak indított, kortárs írókat, költőket beszélgetésre hívó sorozat. A stúdiósok által - Jeles András, illetve Czukor Balázs vezetésével - létrehozott két előadás, A nevető ember és az Öt az egyben teljes közönség- és szakmai sikert hozott. Ez utóbbit - mint a stúdiósok vizsgaelőadását - a színészkamara által delegált, a színész II. minősítés oda-ítélésére hivatott szakmai bizottság is megnézte. (A stúdiósoknak elméleti vizsgát is tenniük kellett a minősítés megszerzéséhez.) Mindezeken kívül több tájelőadást, koncertet, kiállítást, befogadott előadást tudhat maga mögött a színház.
Ami pedig a 2010/2011-es szezont illeti: A társulat az eredetileg ígért önkormányzati, illetve minisztériumi támogatáshoz képest 45 millió forintos mínusszal kezdi majd meg az évet: szponzorokra számítanak. Az öt bérletes előadás közül az első Az ember tragédiája: Madách nagyszabású színpadi művét Jordán Tamás vezetésével viszi színre a társulat (januári bemutatóval). A Kabaré című világhírű "berlini" musical színrevitelére Béres Attila tér vissza, Heltai Naftalinjából Mohácsi János rendez zenés előadást. A kamaraszínházi produkciók között találjuk az örökzöld Pygmaliont - Keszég László rendezésében -, valamint Miller drámáját, Az ügynök halálát, a szintén visszatérő Valló Péter rendezésében. Ismét lesznek bérleten kívüli előadások is.
Jordán Tamás az évadzáró társulati ülésen arról is beszélt, hogy sajnálja, bár érti Dömötör Tamás távozását: "Kár, hogy Döme nem volt egy kicsit türelmesebb." Szintén távozik a társulatból Péter Kata és Czukor Balázs. Jordán Tamás mindkettejüktől úgy köszönt el az évadzárón, hogy kölcsönesen "nyitva hagyták a kapukat." Szombathelyre szerződik viszont Szabó Győző és Nagy Cili; vendégként érkezik majd Voith Ági és Sztankay Orsolya.
Címkék: weöres sándor színház, anconai szerelmesek



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter

















Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.