Hold és világ
Nálunk a karácsony nagyon nagy családi ünnep
Nem kell engem óvni, sőt: terhelni kell és dolgoztatni , mondta Csonka Szilvia 2009. elején, amikor az éppen útnak induló WS Színházban először ültünk le beszélgetni. Most fölragyogó mosollyal kommentálja a szembesítést : munka, terhelés van bőven.
TETSZETT A CIKK?
Ossza meg az alábbi közösségi oldalakon is:
iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
Többre kíváncsi? Iratkozzon fel a hírlevelünkre, RSS-feedünkre!
nyomtatás |
Küldés e-mailben
|
A+ | A- |
Megosztom
3 hozzászolás
Nehéz ellenállni a kísértésnek - elvégre karácsonyi beszélgetésről van szó -, hogy ne soroljuk őt is mindjárt a földre szállt, szöszke karácsonyi angyalok közé - feltéve, hogy az angyalokat nem egyszerűen törékenynek, szépnek, sugárzónak és földöntúlinak, hanem egyúttal következetes, munkabíró, virgonc és kitartó hús-vér elevenségnek képzeljük el.
Ez a kettősség - talán pont a színház lényege - fogalmazódik meg a színházalapítás negyedik évfordulóján először átadott Holdbeli csónakos-díj elnevezésében is. A Weöres Sándor Színház társulata titkos szavazással döntött: arról, hogy az elismerés elsőként Csonka Szilviáé legyen. Mert megérdemli.
Ennél jobb helyzetben senki nem lehet, mint amilyenben most én vagyok. Lekopogom gyorsan. Elmondhatatlan boldogsággal és büszkeséggel tölt el, hogy megkaptam a Holdbeli csónakos-díjat, köszönöm a társulatnak. Igen, ha belépünk a szobámba, rögtön rálátni a szobrocskára - az őt megillető helyen tartom. Csak a szüleimnek nem tudtam még megmutatni élőben: pont akkor kérte vissza a szobrászművész, egy utolsó igazításra - hogy rákerülhessen a neve -, amikor a családom meglátogatott Szombathelyen. Eljöttek a születésnapomra, megnézték a Chicagót is.
|
A sokféleség gyönyörködtet: Szilvinek a Chicago az első olyan előadása, amelyben ennyire intenzíven kell táncosként is részt vennie. Különben pedig ő a börtön női során a kis lengyel , aki a halálra ítéltség pillanatában még egyszer belekiabálja a semmibe, hogy ártatlan . És ez olyan igazi, erőteljes, csonkaszilvis pillanat.
Mert az gyorsan kiderült (már anno a Három koporsó-előadásban), hogy Csonka Szilvia tényleg nem az az édes kislány a színpadon, akinek ránézésre látszik (persze ha kell, az is: huncut és édes). Sőt: talán éppen az erejével, az állhatatos szelídségével képes hatni a legerősebben.
Pedig nem könnyű estéről estére ugyanabban a szerepben ugyanazon a hőfokon színpadra lépni - de hát ez a vidéki színházak rendje, nagyjából másfél hónapig tart egy-egy előadás bérletes szériája:
Mindig meg kell újulni, hogy ne fáradjál el benne - hogy ne fáradjon el maga az előadás sem. Amikor hat nap alatt hétszer játszol Chicagót - de máskor is így van ez -, akkor egyszer csak elkap az örvény. Magadban kell megtalálnod az erőforrásokat ahhoz, hogy a játékkedv megmaradjon. Mindig úgy kell fölmenni a színpadra, hogy viszed a teljes valódat - különben az egész mit sem ér. Én egyébként is mindig belülről, magamból játszom: Julika is, Éva is, Eliza is, Gajda is én vagyok. Az nagyon jó, amikor hosszabb szünet után ismét műsorra kerülhet egy-egy előadás - mint például mostanában a Tragédia, vagy a Pygmalion. Jó átélni, hogy új árnyalatok jelennek meg; hogy észreveszem: Éva és Eliza egy-egy mondata máshonnan - mélyebbről, érettebben - szólal meg. Hiszen közben én is változom. Ha dolgozom, mindent kizárok: csak a munka van. Aztán, ha adódik egy-egy vasárnap, ki se jövök a lakásból: olvasgatok, igyekszem feltöltődni. Mindig arra koncentrálok, ami előttem áll: ez a munka ideje - ez meg a pihenésé.
Most néhány nap a pihenésé lehet - de tényleg csak néhány: Nálunk a karácsony nagyon nagy családi ünnep. Most úgy van, hogy az ikertestvéreméknél, Ürömön fogunk karácsonyozni - alig várom, hogy láthassam Leventét, a keresztfiamat -, odajönnek a szüleim is, az öcsém is; mind együtt. Lelkiismeret-furdalásom van, hogy az előkészületekben sosem tudok részt venni, de most már megértette a családom: a színházi létezés ezzel jár. ...ami más lesz az idén... a nagypapám áprilisban meghalt - ez lesz az első karácsony nélküle. Mindig ő tette fel az első díszt a karácsonyfára, a legidősebb családtag jogán. Amikor már nagyon nehezen járt, akkor is odacsoszogott, jó volt, hogy volt nekünk - és ez most nem lesz. De hát az élet ilyen, ugye?
Már mosolyog. Még néhány óra, és a nagyszínpadon újra megszólal a Cella-tangó. Aztán a kis lengyel meghal, de csak azért, hogy a következő előadásban újjászülessen, ártatlanul.
Folyamatos csodálkozás (Ölbei Lívia jegyzete)
A karácsonyt mély és titkos kapcsolatok fűzik a színházhoz: a tartalmas jelen időt és az átélhetőséget mindig megteremtő újrajátszás által. Ezért ünnepeljük meg a karácsonyt – és tulajdonképpen ezért járunk színházba, ezt az élményt keressük ott is. És ha szerencsénk van, megtaláljuk. A kis Lordban például, amelynek képei mélyen beleégtek az emlékezetbe: az előadásban Csonka Szilvia játszotta a kisfiú szelíd-széperős édesanyját. A rendező azt kérte tőle, hogy „létezzen” a színpadon: „Jeles Andrásra egyrészt azonnal rá tudok hangolódni, másrészt folyamatosan rácsodálkozom – a vele való munka végtelen csodálkozás, pozitív értelemben. Az a fajta gondolkodás és látásmód, amit ő képvisel – számomra csodaország.” Szóba kerül Valló Péter szombathelyi Liliom-előadása – és benne Julika: „Amikor Valló Péter jött Az ügynök halálát rendezni, azt mondta, hogy ´magával mindenképpen szeretnék dolgozni legközelebb is´. Ez lesz a Nők iskolája a tavaszi szezonban. Az nagyon nagy elismerés, ha egy közös munka után – igen, a Liliom nekem is fontos és szép állomás – a rendező szeretné, hogy legyen folytatás. Úgyhogy nagyon várom az újabb közös munkát.” De előbb még föltétlenül a Szentivánéji álom – és Hermia: „A főiskolán (színművészeti egyetemen) két évig a Szentivánéjivel foglalkoztunk, úgyhogy az első gondolatom csak annyi volt, hogy ´úristen...´. Mohácsi Jánossal persze minden más, minden csupa újdonság, váratlanság és izgalom. Nekem a közös hullámhosszt megtalálni is izgalmas feladat. Keresgélünk, keressük az útjainkat. Egy biztos: A ´nagy vérbükknél´, Lysander és én, ott találkozunk.”
Címkék: karácsony, szombathely, weöres sándor színház, színésznő, csonka szilvia
- bandi |
- 2011 12 26 |
- 10:35
Lehetetlen nem szeretni!!
- Szántó László |
- 2011 12 24 |
- 20:29
Elizaként lopta be szívünkbe magát. A Chicago-ban fergeteges táncot produkált. Nagy élmény alakításait látni. Nagyon megszerettük. A díj ahhoz került, aki a legjobban megérdemelte. Gratulálunk!
- N.SZ. |
- 2011 12 24 |
- 20:17
Tündér!!! Ráadásul remek szinész. Jordán Tamás egyik legjobb választása volt.Nagyon boldog karácsonyt!
Hozzászólások »
Eddig összesen 3 hozzászólás érkezett.