Krumpli és kölnisüveg
Most minek is élünk akkor? Hú bazmeg, szétmegy a fejem, amikor erre gondolok, egyszerűen szétmegy... , mondja Herda Pityu jelenkori vidéki közmunkás - úgy is, mint a Hamlet sírásóinak kései utóda - árokpucolás közben. Hogy könnyebben teljen az idő. Ha telik egyáltalán. A próbanapló folytatódik. (3. rész)
TETSZETT A CIKK?
Ossza meg az alábbi közösségi oldalakon is:
iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
Többre kíváncsi? Iratkozzon fel a hírlevelünkre, RSS-feedünkre!
nyomtatás |
Küldés e-mailben
|
A+ | A- |
Megosztom
November 12-e (csütörtök), délután két óra. Márkus Emília Színpad. 6. jelenet. Harminc évvel korábban. Vagyis a színpadi - és tulajdonképpen a referenciális - jelenhez képest 1970 körül. A rendőr házában. Rendőr (a Herner Ferike faterja): Endrődy Krisztián. A felesége: Bálint Éva. A gyerekük: Borbiró András.
Rész/egész: a férfi jele
Ez az a jelenet, amelyik pont egy hete, az éjszakába hajló estében olyan különös erővel és pontossággal szólalt meg mindjárt az első alkalommal. A bevezetés - zene és némajáték: anya takarít, apa tévét néz. Koreográfia és geográfia : minden apró mozdulatot másodpercre pontosan ki kell számítani, hűvös fejjel beosztani. (Aztán a spontaneitás, az éppen most jön létre illúzióját a végtelenségig megőrizni.) Figyelem. Zene indul. A játék is. Partvis, fotel, tévé, sörösüveg. Asztal, székek. Fogas. Zene vége - az asszony abban a pillanatban kikapcsolja a tévét. A két pillanatnak együtt kell megtörténnie. Kelemen Zoli közben asszisztensének, Juhász Ádámnak diktálja-súgja az észrevételeit. Aztán megbeszéli a színészekkel. Éva, dolgozol, dolgozol - abból jöjjön a kabátérintés. Hogy ne legyen túl direkt a mozdulat. A takarítás legyen provokatívabb, furfangosabb. (A fogason a tévét bámuló rendőr egyenruhája. Vagyis a férfi. Vagyis a férfi jele. Egész helyett a rész.)
Nyírás: némán, hangosan
Bevezető némajáték - másodszor. Zene vége; az asszony abban a pillanatban kikapcsolja (kapcsolja ki) a tévét: Nem köszönnek, érted? Ezen a ponton verbálisan is megkezdődik a nyírás: az a vonzó-taszító, egymást kerülgető, kegyetlen tánc - fotelból föl, asztal mellé le, dobol az asztallapon, asztal mellől föl, kezét megfogja, kezét visszahúzza (...) -, amely aztán az asszony sikoltásában éri el csúcspontját: De így nem lehet élni, így nem. Itt a teteje - és itt a vége. Muszáj, hogy éppen ebben a pillanatban érkezzen haza a gyerek, akit az anyja (Ferikének háttal) az apja (Ferikével szemben) pillantásában fedez fel először. Nagy pillanat - ha tökéletes a ritmusa. Andrisnak pontosan a mondatzáró nem-re kell belépnie.
Szerbusz, Ferike
A rendezői instrukció szerint az apa zavarból építkezik, amikor a fiával beszél: Szerbusz, Ferike, na jó volt az iskolában? Ferike: Megvertek. (Rakd föl, Andris. ) A gyerek megjelenése és vele a verés híre átcsatornázza, más szinten hozza mozgásba a szülői veszekedést. Most legalább lehet indulni Krekácsékhoz, rendet tenni. (Hogy hátha ott sikerül.)
A rendőr szinte bohózati kilépője: többször vissza kell jönnie valamiért (sapka, ilyesmi). Anya és gyerek magára marad. Ahogy Kelemen Zoli fogalmaz: Két fájó magány. Igazságtalanul. Andris, akkor érzékenyülj el, amikor anyád először hozzád ér. Borbiró András Ferikéje egyetlen nagy szorongás. Mintha mindig vigyázzban állna, készen valami bajra: folyton a saját nadrágja szárába kapaszkodik. Ha éppen nincs nála az a viharvert aktatáska, amelyet a rendezői instrukció szerint föltétlenül két kézzel kell, óvatosan a kis székéhez támasztania, amikor hazaérkezik.
Számodra nincsen ott
Minden más kapcsolatkeresés - hogy pl. odabújik az anyjához - hiábavalónak bizonyul. A rendező Évától tárgyilagos diagnózist - Semmi nem lesz másképp - és semmiképpen sem gyöngéd paskolást, hanem görcsös simogatást kér: A gyerek számodra nincsen ott. Annyira, hogy Herner Ferikének végül csak a fotel karfája jut az anyja térde-öle helyett. Kitartott, hosszú pillanat. A rendező örül: A színészi arc és szem mindennél többet mond. Ennél erősebb hatás nem kell, higgyétek el.
Rém rendes család
6. jelenet - másodszor. 6. jelenet - harmadszor. Rakódnak, finomodnak, csiszolódnak a rétegek. Éva azt mondja, egyelőre nem érzi magáénak azt a feszültségfokozó dobolást az asztalon. Majd kialakul.
Szünet. Valahol szól a tévé, benne a Rém rendes család megy; ki tudja, hányadszor. A nyolcéves Borbiró Andris szinkronhangján azt mondja éppen egy kisfiú, hogy a szombat este mindig a szerelemé . Négy óra, szünet vége; A Herner Ferike faterja. 8. jelenet.
Ugorgyunk!
A 7. jelenetben, ugye, ismét visszatérünk a jelenbe, a három közmunkáshoz (Banda, Krekács, Herda). Ott folytatják, ahol az első felvonásban, ősszel abbahagyták: az árokparton. A praktikum viszont azt diktálja, hogy ugorgyunk : úgyhogy a próbafolytatásban (a kiírás és a történet természetes folyása szerint) most kimarad a 7. jelenet, helyette mindjárt a nyolcadik következik. Újra (még mindig) a múltban vagyunk: A rendőr lakásában. Mindjárt fontos bejelentés következik: az áthelyezés megjött, a család végre költözhet. Komlóra.
Az asszony az asztalnál krumplit pucol; rendületlenül. Mintha a krumplipucoláson túl nem lenne semmi. Éva még azt is eljátssza , hogy kivágja a krumpliból a sérült részt. (Később apró, de fontos - következményekkel bíró - dilemma kerekedik abból, hogy a kivágott, semmire se való krumplidarabot hogyan tünteti el.) Kimegy, krumplit mos, visszaül az asztalhoz, fölkockázni.
Kelemen Zoli Endrődy Krisztiánnak: Lássam rajtad, hogy miközben te készülődsz, az asszony rád se bagózik. Nem baj. Szép, méltóságteljes mozdulatokkal hozod be a sört meg a pezsgőspoharakat. Megyünk Komlóra!
Ahol majd biztosan jobb lesz. Vagy mégsem. Öt óra. Mára vége a próbának.
(Munka van november 13-án és 14-én is.)
November 17-e (kedd), délelőtt 10 óra. Márkus Emília Színpad. Megint elölről: most minden szereplőre szükség van. Szabados Mihály szokás szerint biciklivel érkezik a színházba; ilyenkor szigorúan láthatósági mellényt visel.
Az ásó is mindig ugyanaz
Aztán persze leveti: a próbán az ároktisztítók egyelőre még civilben lépnek be a játéktérbe, a láthatósági mellény ideje később jön el. Viszont Misi lesz az, aki ragaszkodik hozzá, hogy a neve - Herda Pityu - rákerüljön az ásójára. Ha lennél, már nem szólna dal , hangzik föl (ki tudja, hányadszor) Börcsök Enikő bölcs és ártatlan hangja (egyes track).
1. jelenet. Vidéki utca. Banda, Herda és Krekács árkot pucolnak, ásóval. Zene - némajáték indul. Megkezdődik a három közmunkás reális-szertartásos bejövetele. (Egyszer, kétszer, háromszor.) A rendezőnek tetszik, hogy mindhárom szereplőnek saját belépője van: azt mondja, a világért se kell rájátszani, de az nagyon jó, hogy az alapvető attitűdök finoman már az első percekben levehetők. Az aktatáskás Banda Lajos (Orosz Róbert) a napi feladatra koncentrál. Krekács Béla (Horváth Ákos) máshol van . Herda Pityu (Szabados Mihály) életundorban és savtúltengésben szenved. Krónikusan.
Már éppen elkezdenék a munkát (...aztán nem kezdik el sosem...), amikor Krekács valamit talál. Mindig fölbukkan a múlt egy (konkrét) darabkája. Kelemen Zoli: Végignézitek, inspiráló tekintettel: addig nem láttok munkához, amíg azt a csontdarabkát újra nem tünteti el. Banda Lajos mondja ki az előadás első, mágikus mondatát: Kurva kemény ez a kő.
Kelemen Zoli egyszerűséget, kopogó mondatokat kér. Éppen akkor, éppen ott megszülető gondolatokat. A munkavégzés (illetve nem-végzés), a kvázi-szöszmötölés és kvázi-mozdulatlanság, a három ember összhangja és fáziseltolódásai nem csak (nem is elsősorban) gyakorlatilag megválaszolandó (közlekedéstechnikai ) kérdésként jelentkeznek a próbán: a mozgásnak, mozdulatlanságnak Háy János világában metafizikai jelentése-jelentősége van. (A döntés alapjaiban szabhatja meg a születő előadás jellegét.)
Megjelenik Papi Jóska
A teheneit már korábban emlegetik - és egyszer csak föltűnik a jelenetben a tragikum és az eleve elrendelés: Papi Jóska személyében, aki tűzvészben veszítette el a gyerekét. Kelemen Zoli az olvasópróbán úgy mutatta be őt, mint ritkán megszólaló kulcsfigurát: kapcsot égi és földi világ között. Szabó Tibor (Tibke) lényéből szinte süt a versenyző koncentráltsága, higgadt, mégis megfeszülésre kész fölkészültsége. Szövegtudása - mindjárt kiderül - tökéletes. De hát mindent tud Papi Jóska is. Buddha nyugalmával és két alumíniumvödörrel (takarmány!) egyensúlyozva érkezik a játéktérbe: alakja egyszerre plasztikus és légies az útirányát kijelölő, most még csak elképzelt fénycsatornában. Banda Lajos: Szevasz, Jóska. Mi van, mész a tehenekhez?
De mi van Éva táskájában?
Déli tizenkét óra, szünet után. 2. jelenet. Időben harminc évvel korábban. Herda Pityu bácsi, Banda Lajos bácsi, Krekács Béla bácsi állnak az utcán, a kocsma előtt a korlátnak támaszkodva, az utcát stírölik. Elmegy mellettük a Herner Ferike muterja, először csak a cipőkopogás hallatszik, aztán megjelenik az asszony is.
A múltkor arról volt szó, hogy Bálint Éva finom szándékossággal elejti a zsebkendőjét: így próbálja megtörni a a férfiak hallgatását. Azóta továbbgondolták a dolgot. A rendező úgy látta, a zsebkendő-kiejtés túl direkt gesztus , úgyhogy Évánál bevásárlószatyor lesz (hogy pontosan milyen, még elválik). Szabados Misi szerint szép szatyor legyen. Ilyen vagy olyan, a kellő pillanatban ki kell szakadnia. Kiesik a tej, a kenyér; szétgurul a krumpli. A férfiak bámulnak, senki nem segít (Herda Pityu zizeg egy picit), az asszony egyedül kénytelen mindent összekapkodni. És akkor a krumpligurulásban még a kopogás is benne lehet. Így születnek (titkos, belső mozgások által) a jelentések.
Szóval: 2. jelenet. Jön a Herner Ferike muterja. Kopog. Kopog. Kopog. Banda Lajos szerint olyan lehet vele az ágyban, mintha kölnisüvegbe fulladna bele az ember. Tiszta mámor. (Krekács: Hát, Lajoskám, azért ezt ne mondd senkinek.) Az olvasópróbától az előadásig: Kelemen Zoltán istendrámát rendez
