Hogyhogy kőkemény
Most minek is élünk akkor? Hú bazmeg, szétmegy a fejem, amikor erre gondolok, egyszerűen szétmegy... , mondja Herda Pityu jelenkori vidéki közmunkás - úgy is, mint a Hamlet sírásóinak kései utóda - árokpucolás közben. Hogy könnyebben teljen az idő. Ha telik egyáltalán.
TETSZETT A CIKK?
Ossza meg az alábbi közösségi oldalakon is:
iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
Többre kíváncsi? Iratkozzon fel a hírlevelünkre, RSS-feedünkre!
nyomtatás |
Küldés e-mailben
|
A+ | A- |
Megosztom
Úgy kezdődött, hogy Kelemen Zoltán rájött: A Herner Ferike faterja - régóta dédelgette már rendezői szemmel - minden szerepe kristálytisztán kiosztható a társulatban. Egy: Mindenki szívesen vállalta a feladatot. Kettő: Jordán Tamás igazgató zöld utat adott a 2009/2010-es évad bérleten kívüli vállalkozásának. Három: A Nemzeti Kulturális Alap kortárs magyar drámákat színre segítő pályázatán sikerrel indult a WS Színház készülő produkciója.
Külső tekintet
Ugye, majd lehet próbát látogatni? Ebből a (nem egészen ártatlan) kérdésből virágzott ki az ötlet, hogy akkor kísérd végig az egész folyamatot, nézd meg, hogyan születik az előadás . Kis gyomor- (meg idő)-szorítás. A helyzet legalábbis kétélű. Kinek van joga ahhoz, hogy beleüsse az orrát olyasmibe, amihez semmi köze? A születés fájdalmai és szépségei csak azokra tartoznak, akik részesei a páros kínnak : a rendezőre és a színészekre. Nincs szükségük, az elején legalábbis, (torzító) idegen tekintetre. Az ajánlat és lehetőség viszont túlságosan csábító. A legjobb volna kukkolni. Vagy elérni, hogy a külső tekintetet se színész, se rendező ne érezze idegennek. Hát akkor próbáljuk meg.
Láthatósági mellény
November 3-a (kedd), délelőtt 10 óra, a Weöres Sándor Színház emeleti tanácskozója. A Herner Ferike faterja, (vissza)olvasópróba.
A vissza arra utal, hogy a színészek már ismerik a szöveget. Ez az olvasópróba a rendezői alapelképzelések rögzítésére, megerősítésére való. Majdnem olyan, mint egy rádiójáték. De persze van lehetőség megállásra, hangsúlykijelölésre, szövegkorrekcióra.
A hosszú asztal körül a szereplők - Horváth Ákos, Orosz Róbert, Szabados Mihály, Szabó Tibor, Bálint Éva, Endrődy Krisztián, Borbiró András -, az asztalfőn (portugál zakóban) Kelemen Zoltán. (Apafigura, osztályfőnök, partner, pszichológus, illuzionista és látnok egy személyben.) A rendezőasszisztens Juhász Ádám, szelíden, pontosan, naprakészen. Itt van Varga Alexandra, a jelmeztervekkel: a három ároktisztítónak önkormányzati munkaruha, láthatósági mellény. Kis tanakodás a mellények (jellemfestő) begombolási módjairól - meg arról, hogy kell-e majd bajusz Banda Lajosnak (Orosz Róbert), amikor a múltbeli jelenetekben a saját apját (szintén Lajos) játssza. (Inkább nem; de a döntés függőben maradhat.) Szabados Misi (Herda Pityu) azt mondja, ő inkább lemond a kolbászos szendvicsről - egye valaki más -; a szójakolbász túl drága. (Misi vegetáriánus.) Sza- bó Tibor az élet és halál között hidat képező révész , Pa-pi Jóska szerepében börtönhatású flanellinget és bakancsot visel .
Itt valami nem stimmel
A Herner Ferike anyja - Bálint Éva - jól néz ki, de mindig van rajta valami, ami rontja az összképet. Mondjuk elegáns zöld ruhához klumpa és rózsaszín macis zokni. Érezzük, hogy itt valami nem stimmel . A Herner Ferike faterja - Endrődy Krisztián -, hát, rendőr. Sőt: körzeti megbízott. Herner Ferikének (Borbiró András) évnyitója volt az iskolában: úttörőing, nyakkendő . A fikciós jelen: az ezredforduló környéke. Ehhez képest a fikciós múlt: a megboldogult 70-es évek. Lét és történelem rétegződik egymásra hihetetlen finomsággal és költőiséggel Háy János szövegeiben. A felszínen: komédia. Tragédia a mélyben. Csalás nincs: tessék a motívumok búvópatakját - égi és földi csatornahálózatát - figyelni.
Csernai István a leendő díszletről beszél: a stilizált, kifeszített leplekkel osztott-szabdalt tér központi eleme az árok. Gödörben vagyunk? , kérdezi Orosz Róbert. Ott. Csak nem mindegy, milyen mélyen. Térdelni például (de ez csak egy kósza, föltűnő, letűnő ötlet) túl fárasztó lenne; még térdvédőben is. Főleg Horváth Ákosnak: a robusztus Krekács Béla szerepében. Az árok partjának magassága és mozgatása megoldandó technikai probléma. Mindent összevetve a néző azt fogja érezni, hogy nincs díszlet, pedig nagyon is lesz.
De hol lesz a bemutató?
Az előadás bemutatóját - a pályázati feltételeknek megfelelően - az évad végére időzítik (ebből, de csak ebből a szempontból A Herner Ferike faterja próbafolyamata nem felel meg az elterjedt kőszínházi üzemmódnak); de azt még nem lehet tudni, hogy hol lesz a premier. (Hamarosan költözik a színház, a volt HEMO - remélhetőleg mielőbbi - átépítése miatt. Az átmeneti játszóhely az MMIK lesz.) Viszont szóba jöhet, esetleg, tájolás is. Vagyis az sem mindegy, hogy utaztatható-e a díszlet.
A múlt kivilágított ablakai. Valami rémlik
Kelemen Zoli ragaszkodott hozzá, hogy kezdettől részt vegyen a munkában a súgó, Kiss Lívia, bár egyelőre nincs látható dolga. De majd lesz: Mivel a darab nem feltétlenül gondolati kötésekkel, végszavakkal dolgozik, Lívia munkája az emlékpróbák idején kap különösen nagy jelentő-séget. Az emlékezés - vagy emlékezés képtelensége -, összefüggésben a reménnyel és a kilátástalansággal különben is a szerteágazó Háy János-univerzum egyik központi problémája. Ahogy a rendező fogalmaz: Azt remélem, hogy az előadás képes lesz elvezetni a közönséget a sorstalanságból a saját sors fölismeréséig.
Közbevetőleg: hála istennek (ha van) a szerző él, úgyhogy Zoli természetesen neki is elküldte a saját Herner Ferike...-átiratát. Mert így illik, és így jogszerű. Sőt, a WS Színház - szigorúságáról híres - dramaturgja, Duró Győző véleményét is kikérte. A (vissza)olvasó próba elején pedig még egyszer összefoglalja, hogy dramaturgi minőségében mit végzett. Először is néhány, periférikusnak ítélt szereplőt kihúzott (pl. Marikát, Gyuri polgármester titkárnőjét). A dráma időszemléletén nem változtatott, de a huszonegy jelenetet kétszer öt jelenetre bontotta (egy őszi és egy tavaszi árokásó nap, kétszer 45 percben ). Mindenestül azt reméli, hogy a töredezettség egységesítése nyomán szikárabbá vált a dráma világa: a beszűrődő múltbéli jeleneteket kivilágított esti ablakok mögül előtűnő, homályos képek által érzékeli majd a közönség (rémlik valami ).
Tizenegy órakor megkezdődik a (vissza)olvasás. De az első megszólaló: Börcsök Enikő. A jelenetváltásokat mindig Dévényi Ádám-zene kíséri. Mintha direkt ide készültek volna ezek a földi és égi szövegek: Van, ki csak szabadulni szeretne(...)
Mert kő, azért
November 4-e (szerda), délután 3 óra, a WS Színház Márkus Emília Színpada. Ez már a helyszín (egy a lehetségek közül). Első jelenet (tíz oldal): Vidéki utca. Árokjelzés a térben. Kelemen Zoli rendelkezik: azt tervezi, hogy amikor majd jönnek a nézők, a színpad hátterében, kivetítőn idilli őszi park képei pörögnek. A parkon átsejlik valaki, sárga mellényben. Sötét, zene, árokpart fölemelkedik. A három munkanélküli, viszont ároktisztító közmunkás (...hogy föltétlenül lefolyjon a víz..) kintről érkezik. A rendezői sorrend: Orosz, Horváth, Szabados. Jól van, ráéreztünk. Elöl Banda (nem főnök, de valahogy mégis), utána Krekács, a kőszikla; végül Herda, a lúzer. Ez persze túl egyszerű; talán nem is igaz.
Papírra (és partra) vetett figurák
Mindenesetre most kezdődik el az a kitapinthatatlanul sokrétű - gesztusokból, hanglejtésekből, mozdulatokból, indulatokból, összenézésekből, nevetésekből és még ki tudja, miből kikevert; a gondolkodás, a biológia, a fiziológia törvényeire épülő - folyamat, amelynek során életre kel , színpadi létet, sorsot kap ez a három papírra (és partra) vetett, sorstalan figura. Tényleg úgy működnek, mint egy zenekar. Banda: Kurva kemény ez a kő. Krekács: Kőkemény. Banda: Hogyhogy kőkemény. Krekács: Mert kő, azért. Herda: Pesten, bazmeg, nem kell az árkot kaparni, akkor is megvan a segély. Kelemen Zoli elképesztően erős hevületű színjátszást kér. Most a szöveg van a középpontban. Nem kell színészi furfang. Mindig az foglalkoztatja őket, amiről beszélnek. Fél hatig háromszor érnek végig (körbe). Banda: Én azt csinálom, hogy rávágok a kőre a csákánnyal, hogy eltörik-e. Krekács: És eltörik? Banda: Nem. (Ezen a ponton lép be a képbe Papi Jóska; de Szabó Tibor most fölmentést kapott: A pincér dalait próbálja, vasárnap itt a premier.)
Elmegy mellettük a Herner Ferike muterja
November 5-e (csütörtök), délután 3 óra, Márkus Emília Színpad. Második jelenet. Dévényi Ádám: Engem itt mindenki ismer (...) Instrukció: Időben harminc évvel korábban. Herda Pityu bácsi, Banda Lajos bácsi, Krekács Béla bácsi állnak az utcán, a kocsma előtt a korlátnak támaszkodva, az utcát stírölik. Elmegy mellettük a Herner Ferike muterja, először csak a cipőkopogás hallatszik, aztán megjelenik az asszony is. Orosz, Krekács, Szabados. A konfliktus: A faluban senki nem köszön a Herner Ferike muterjának; a rendőrfeleségnek. Pedig tetszik a férfiaknak. Bálint Éva telített, kopogós némasággal halad át a színen. Mi lenne, ha leejtenék valamit, ők meg nem veszik föl. Kelemen Zoli: Egyre gondolunk. Mehet. (Hiszen a tartalom sosem úgy viszonyul a formához , mint a diszkréten beletöltött víz a pohárhoz. Állandó mozgás van és kölcsönhatás van.)
És akkor megint elölről: második jelenet, fél 6-ig. Legközelebb este fél 11-kor találkozunk. Hogy Kelemen Zolinak és Bálint Évának legyen ideje a 12. Anconai szerelmesek-előadás (és a hosszú ünneplés) után átöltözni.
Az olvasópróbától az előadásig: Kelemen Zoltán istendrámát rendez
