Itt vagyok most: vasnepe.hu / Főoldal / Bűnügyek, balesetek
Napi friss traffipax információk a vasnepe.hu-n! Sok tízezer forintot spórolhat, ha tájékozódik, mielőtt autóba ül.
Szombathely - Ezerszám lopkodott telefonokat és alkatrészeket a Jabil Kft. szombathelyi gyárából, majd adott tovább néhány ott dolgozó férfi. 146 millió forint kárt okoztak a munkaadójuknak - sikkasztásért, orgazdaságért 18 vádlott áll most a bíróság előtt.
Vasvár - Vasváron a járőrök kedd késő este igazoltattak a Papmalmi utcában egy helyi férfit, aki segédmotor-kerékpárral közlekedett.
Szombathely - Három személygépkocsi ütközött kedden kora délután Szombathelyen a Thököly Imre utcában.
Szombathely - Kedden a reggeli órákban állampolgári bejelentés érkezett a rendőrség ügyeletére, mely szerint Szombathelyen, a Csaba utcánál található vasúti töltésnél egy személy kábelt próbált meg eltulajdonítani.
Szombathely - Érdemben nem változtatott a Szombathelyi Törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletén a sárvári markolósként elhíresült férfi perében. Helybenhagyta a két és fél év börtönbüntetést.
Az eddigi vizsgálat szerint szándékosan gyújtott fel hét lány egy ágyat a fővárosi Kornis Klára Gyermekotthonban vasárnap, hogy a tűz miatt keletkező zűrzavarban elszökhessenek – tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatósága hétfőn az MTI-t.
Megkezdődik szerdán a hágai Nemzetközi Törvényszéken (NT) a boszniai népirtás fő felelősének tartott Ratko Mladic tábornok pere.
Előzetes letartóztatásba helyezték azt a férfit, aki a gyanú szerint negyedik alkalommal rabolta ki ugyanazt az újpesti bankfiókot; A. Gábort a bűncselekmény napján, pénteken fogták el a rendőrök.
Halálra ítélték egy közép-kínai bankrablási kísérlet fő gyanúsítottját Hupej (Hubei) tartomány székhelyén hétfőn.
Az apa a mozgó autóból ugrott ki egy forgalmas kereszteződésben, hogy megmentse négy éves kislányát, aki a kanyarban kiesett a járműből.
Szlovák rendszámú kamionnal ütközött egy autós a 86-os főúton, a jármű sofőrje, egy szombathelyi orvos a helyszínen életét vesztette. Az autó két utasát mentőhelikopterrel, egyet pedig mentőautóval szállítottak a Markusovszky kórházba.
Eltűnt a Dunában Budapestnél egy külföldi állampolgárságú fiatalember, aki vélhetően fürdőzni akart pénteken a folyóban, ám azóta nem találják őt; a fiút tűzoltóhajóval is keresik.
Budapest - Félmilliárd forintos sikkasztás gyanúja miatt feljelentést tett Bolla Tibor, a BKV és Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója pénteken az egyik, jegyértékesítést végző viszonteladóval szemben.
Szentendre - Avartűz miatt lángra kapott egy gázcsonk Szentendrén péntek délután. A tűz miatt 28 épületből 35 lakót kellett kiköltöztetni.
Budapest - Egy 62 éves férfit gyanúsít a rendőrség azzal, hogy egy cigarettacsikkel tüzet okozott csütörtök éjszaka az egyik fővárosi, káposztásmegyeri panelházban, ellene gondatlanságból elkövetett közveszély-okozás vétsége miatt indítanak eljárást - közölte Fülöp Valter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) bűnügyi igazgatója pénteken a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
Jogerősen 12 év fegyházbüntetésre ítélte a Győri Ítélőtábla csütörtökön azt a koroncói férfit, aki éveken keresztül fajtalankodott lányaival.
Közel két hónapja nem adott magáról életjelet Futó János, a hatvani tűzoltóság parancsnok-helyettese, mivel munkáját nem látja el, megszüntetik szolgálati viszonyát - tudta meg az MTI rendőrségi és katasztrófavédelmi forrásból csütörtökön.
Előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt négy emberrel szemben nyújtott be vádiratot az ügyészség a Kecskeméti Törvényszékhez - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője.
Felmentette a 2010. januári pécsi kertvárosi emberölés vádlottját a Pécsi Törvényszék szerdán; a határozat nem jogerős.
Tíz éve, hogy a móri bankban kilenc ember halálával végződött a rablás. Az egyik elkövető öngyilkos lett, a másik börtönben. Az áldozatok hozzátartozói küszködnek - írta a Fejér Megyei Hírlap online oldala.
Egy térfigyelő kamera rögzítette Buffaloban, ahogy egy fiatal fiúkból álló csoport közé hajt egy autós, majd továbbmegy.
Felfüggesztette kedden a két magyar fiatal halálát okozó philadelphiai vízi baleset tárgyalását az illetékes szövetségi bíró, hogy az érintett feleket peren kívüli megállapodásra késztesse.
Feltehetően ételmérgezés miatt több mint félszázan lettek rosszul baranyai tűzoltók és hozzátartozóik közül a napokban - közölte a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
A földre került, ittas sofőr hátára gurult autója, amelyet utasai és a kocsmából érkező segítők emelték le róla – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden.
Halottnak tettették magukat, és így élték túl Anders Behring Breivik Utoya szigetén elkövetett merényletsorozatát - derült ki a túlélők szerdai tanúvallomásából, amelyek a szélsőséges norvég tömeggyilkos oslói perében hangzottak el.
Szombathely - A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság és a Szombathelyi Rendőrkapitányság munkatársai kedden Szentpéterfa térségében fogtak el négy, míg szerdán Vaskeresztes térségében három afgán állampolgárt.
Sárvár - Kedden az egyik sárvári áruházban lopáson tetten értek egy helyi lakost, aki élelmiszert kísérelt meg fizetés nélkül eltulajdonítani, ezerötszáz forintot meghaladó értékben.
Szombathely - Szombathelyen kedd délelőtt egy helyi lakos Daewoo típusú személygépkocsival közlekedett az Akacs Mihály utcában, amikor haladása során a Deák Ferenc utca kereszteződéséhez érve ütközött a védett úton, szabályosan, kerékpárral közlekedő szombathelyi nővel.
Szinte pontosan egy évvel Ratko Mladic őrizetbe vétele után, szerdán megkezdődött Hágában az 1992-95-ös boszniai háború volt szerb katonai főparancsnokának pere a Nemzetközi Törvényszéken.
Felgyújtotta magát egy férfi kedden az oslói bíróság épülete előtt, miközben odabent folytatódott Anders Behring Breivik tömeggyilkos pere.
Az ügyész perbeszédével folytatódott hétfőn a Cozma-per garázdasággal kapcsolatban indított büntetőeljárása, az ügyészség összesen 25 személyt vádolt meg csoportosan és a köznyugalmat súlyosan megzavarva, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettével - írta a Napló online oldalán.
A Fővárosi Törvényszék jogerősen, bűncselekmény hiányában, felmentette a hamis tanúzás vádja alól azt a családot, amelynek tagjai a főügyészség szerint alibit igazoltak az akkor még a móri gyilkosságokkal vádolt Kaiser Edének.
Lezuhant egy repülőgép hétfőn 21 emberrel a fedélzetén Nepál északi hegyvidékén, a szerencsétlenséget öt ember élte túl - közölte a rendőrség.
A bíró jóváhagyta a 2007-ben meggyilkolt Balla Irma mobiltelefonjának DNS-vizsgálatát - mondta el a Magyar Nemzetnek Magyar György, az édesanyja megölésével vádolt Schönstein Sándor ügyvédje.
A tűzoltók szabadították ki azt a sérült férfit, akinek autójára a viharos szél miatt rádőlt egy fa Keszthelyen.
Székesfehérvár és Ódinnyés állomás között összeütközött egy mozdony és egy másik vágányon dolgozó munkagép.
Súlyos baleset történt Székesfehérváron a 7-es főút belterületi szakaszán, ahol egy személygépkocsi nekiütközött egy helyközi autóbusznak; ketten súlyosan megsérültek
Miskolc - Az üzemen kívüli tiszaújvárosi hőerőműből loptak alumíniumot tolvajok, a gyanúsítottakat elfogták - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.
London - Öt kiskorú gyermek halt meg az angliai Derby városában, amikor tűz ütött ki egy ottani lakóházban - közölte péntek reggel a helyi rendőrség.
Elítélt amszterdami pedofilek börtönbüntetésük kitöltése után soron kívül juthatnak bérlakáshoz, ha elfogadják, hogy gyógykezeltetik magukat - erről dönt rövidesen a város.
Jogerősen tizenöt év fegyházbüntetést szabott ki csütörtökön a Debreceni Ítélőtábla arra a debreceni hajléktalan férfira, aki egy szintén hajléktalan nőt ölt meg a városban tavaly márciusban brutális kegyetlenséggel - mondta az intézmény sajtószóvivője.
Öt nappal később a kórházban belehalt sérüléseibe az a hajléktalan férfi, akit hat rendőr bántalmazott a kaliforniai Fullertonban.
Szörnyű részletek lefestésével folytatódtak a norvég Utoya szigetén tavaly nyáron elkövetett tömeggyilkosság túlélőinek tanúvallomásai szerdán a norvég fővárosban.
Jogerősen felmentették a más eljárásban súlyos korrupciós cselekményekkel vádolt Hagyó Miklós egykori szocialista politikust a magánokirat-hamisítás vádja alól, miután az elsőfokú felmentő ítélet ellen benyújtott ügyészi fellebbezést a másodfokú ügyészség visszavonta.
Kedden a késő esti órákban Szombathelyen a Március 15. téren egy férfi a parkolójegykiadó-automatát próbálta feltörni, de a helyszínre érkező rendőrök megzavarták, így a szerszémait hátrahagyva elmenekült.
Összesen 2,115 millió eurós kártérítésről állapodott meg a januárban elsüllyedt Costa Concordia óceánjáró hajót üzemeltető Costa Crociere vállalat a szerencsétlenség 235 francia túlélőjével - közölte kedden ez utóbbiak ügyvédje.
Gyermekek ellen szexuális visszaélések miatt találtak bűnösnek egy bandát Angliában.
A parlament alkotmányügyi bizottsága lehetővé tenné, hogy közérdekű munkára is átválthassák a 16 éven felüli fiatalkorúakra kiszabott, behajthatatlan pénzbüntetéseket.
Súlyosan megsérült egy 23 éves magyar férfi hétfő este autóbaleset következtében az ausztriai Burgenland tartományban.
| » | Fröccsöntő specialista Fröccsöntő specialista, Hirdető cég: West Hungary Consulting Kft. |
| » | Minőségbiztosítási mérnök |
| » | Szállodavezető |
| » | Vevői kapcsolattartó mérnök |
| » | Nagyipari Vezető Értékesítő |


2011 asztalitenisz Ausztria autó bajnokok ligája baleset birkózás Budapest bük Celldömölk Debrecen diákolimpia divat EU Falco férfi Fidesz film foci fotó futball gázolás gyerek gyilkosság győzelem Haladás Haladás VSE halál halálos baleset halott horoszkóp időjárás Jobbik karácsony kép képgaléria kézilabda kiállítás Kína koncert kormány Körmend kosárlabda Kőszeg Labdarúgás lopás magyar Magyar Kupa Magyarország megyei II. osztály megyei III. osztály MJUS-Fortress Körmend MSZP NB I NB I. NB III. Németország nő nők Olaszország Orbán Viktor országgyűlés parlament Pars Krisztián rablás rendőr rendőrség Répcelak Sakk Sárvár Schmitt Pál sport Szentgotthárd Szlovákia szoese szombathely Szombathelyi Haladás teke tüntetés tűz választás válság vas megye Vas Népe Vasvár verseny videó világbajnokság weöres sándor színház zene

