Itt vagyok most: vasnepe.hu / Fókuszban - Archívum
A Sajó áradása miatt lezárták kedd reggel a 3-as számú főutat Miskolc határában. Hajnalban átszakadt a töltés a Edelényben. Éjfélig a Dunántúlon és a Budapest-Miskolc vonalon közlekedő feláras vonatok lC pót- és helyjegy nélkül vehetők igénybe. Keddi helyzet percről-percre.
Az országgyűlési képviselők hétfőn befejezték az alkotmánymódosítás, a minisztériumok felsorolásáról szóló, valamint a központi államigazgatási szervekről, a kormány tagjairól és az államtitkárok jogállásáról szóló törvényjavaslatok együttes általános vitáját.
Robert Fico szerint Szlovákiában még a magyar parlament döntése előtt meg kellene változtatni a hatályos törvényeket olyan értelemben, hogy az, aki felveszi egy másik állam állampolgárságát, veszítse el a szlovákot.
Szlovákia számára elfogadhatatlan, hogy Magyarország intézményesíteni akarja kapcsolatait a Szlovákiában élő nemzeti kisebbségekkel, s meggyőződése, hogy ez a lépés nincs összhangban a nemzetközi joggal - állapította meg pénteki rendkívüli ülésén a szlovák kormány.
Hétfőtől kedvezményes árú villamosenergia- és földgázszolgáltatást is kínál telekommunikációs szolgáltatásait igénybe vevő ügyfeleinek a Magyar Telekom.
Új akciót indít a Pannon Lapok Társasága, hogy közösen, olvasóink segítségével óvjuk élővizeinket. Írja meg nekünk, hol bukkant szennyezett vízre, s ha lehet, fotót is küldjön róla!
A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége az idén is megrendezi a telefonos napokat, ezúttal pénteken és szombaton.
Május 21-23 között Kőszegen rendezik meg a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógyszerésztörténeti Szakosztályának soron következő konferenciáját.
Május 14-én 13 órára hívta össze Sólyom László köztársasági elnök az Országgyűlés alakuló ülését.
Adj hangot! címmel ágyúkkal tiltakoztak civilek a ProNas Környezetvédő Egyesület felhívására Szentgotthárd főterén szombaton. A tiltakok lovas huszárok felvezetésével két 48-as ágyút toltak ki a határra, ahol a lövedékeket szimbolikusan kilőtték az égető tervezett helyszínének irányába.
Újabb csúcsra repítette a Mol az üzemanyagok árát. Félő, hogy hegymenetbe kezdett a benzinár: jövő héten újabb áremelés várható. Itthon mindenki a maga módján próbálja védekezni: osztrák kútnál tankolnak a fuvarozók, és sok autós is. Úgy tűnik, az alvilág is reagált: a gázolaj lopások száma drasztikusan emelkedett.
A törvény 1993. óta lehetővé teszi, pár hónapon belül pedig már kötelezővé is fogja tenni a sajátos nevelési igényű gyerekek integrációját, azaz az épekkel közös nevelését. A fogyatékos embereket korábban kirekesztették a közoktatásból, majd szegregált intézményekben folyt az oktatásuk.
Nemzeti ügy az, hogy mindenkinek legyen munkája, aki dolgozni akar - írta május elseje alkalmából Orbán Viktor, a Fidesz elnöke az MTI-hez eljuttatott köszöntőjében, pénteken.
Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett elkövetése megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatja ki a BRFK a MÁV Informatika Zrt. jelenlegi és korábbi vezérigazgatóját - tudatta a rendőrség csütörtök délután az MTI-vel.
Komplex akadálymentesítést végeztek bírósági épületekben, ennek köszönhetően a fogyatékkal élők nagyobb mértékben képesek önállóan intézni az ügyeiket.
Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerint Orbán Viktor hétfői nemzetközi sajtótájékoztatójából az derül ki, hogy a kormányfői poszt várományosa "sötétben tapogatózik", nem tudja, merre induljon az ország a jelenlegi zsákutcából.
Szombathelyen is megrendezték a Critical Mass-t: száznyolcvan kerékpáros vonult végig a városon. A "kritikus tömeg" a sportház előtt startolt, majd a bringások az egyórás tekerés végén a Fő téri szökőkútnál emelték magasba kerékpárjaikat.
Az elmúlt egy évben több vasi iskolába is betörtek. Akadt olyan intézmény, ahonnan a tolvajok kisebb értéktárgyakkal távoztak, ám volt olyan iskola is, ahonnan csaknem egymillió forintot vittek el. Az oktatási intézményekben próbálnak védekezni a betörők ellen, bár úgy tűnik, a tolvajok is egyre felkészültebbek a biztonsági berendezések működéséből.
A szakítást nem tudta elviselni a férfi, visszajárt egykori barátnője kemenesmihályfai házához, zaklatta, életveszélyesen megfenyegette az asszonyt.
A kulturális örökségvédelem megóvása keretében pályázati támogatást nyert a büki önkormányzat az úgynevezett Kóczán-ház felújítására. Tájházat alakítanak ki benne.
Agrárszakemberek szerint jó termést hozhat az oszkói Hegypásztor Kör fiatal szőlőültetvénye, ahol most modern technológiájú támrendszert építettek a lelkes borbarátok.
A hotelpiaci szereplők fele az idén kedvezőnek ítéli a piaci kilátásokat, tavaly még csak mindössze 20 százalékuk volt derűlátó a DLA Piper jogi iroda felméréséből.
Egy hét múlva lesz az országgyűlési képviselő-választás második fordulója: szavazást csak abban az 57 egyéni választókerületben tartanak, ahol az április 11-ei első fordulóban egyik jelölt sem szerezte meg a szavazatok több mint felét.
A magyar jégkorong-válogatott a Koreai Köztársaság elleni vártnál nehezebb, 4-2-es győzelemmel kezdte szereplését a ljubljanai divízió I-es világbajnokságon.
Magyarországon nem jelent veszélyt az emberi szervezetre a hamufelhő, mivel a hamu a magasabb légrétegekben van, s várhatóan ott is marad - mondta el Páldy Anna, az Országos Környezet-egészségügyi Intézet igazgatóhelyettes főorvosa pénteken.
A regionális idegenforgalmi bizottság szerint az elmúlt időszak egyik turisztikai sikertörténete Sárvár fejlesztése és fejlődése.
A Fővárosi Főügyészség a BKV-ügyben indítványozza Hagyó Miklós, Lelovics Ottó és Horváth Éva előzetes letartóztatását hétfőn.
A magyarországi fürdők egyre nehezebb helyzetbe kerülnek. Ezért azonnali tárgyalásokat kíván kezdeményezni az új kormánnyal Magyar Fürdőszövetség.
Történelmi jelentőségűnek mondták többen is a Vas megyei Levéltár azon dvd-jének megszületését, amely a szombathelyi építészeti értékeit, védelem alatt álló épületeit mutatja be.
A Szentgotthárdi üvegzsebkönyv című kiadvány elsősorban a Rába parti városban élő, dolgozó polgárokat és civil szervezeteket szolgálja.
A Daróczi Dávid halála ügyében lezárult rendőrségi vizsgálat szerint egyértelmű, hogy öngyilkos lett az egykori kormányszóvivő - közölte honlapján a rendőrség csütörtökön.
A székelyföldi Csíkszereda városvezetése, a rendőrség, a mentőszolgálat és az egészségügyi intézmények teljes gőzzel készülnek a jövő heti csíksomlyói búcsúra, a helyi vendéglátó-ipari egységek pedig különleges ajánlatokkal várják a távolabbról érkező zarándokokat.
Fennállásának századik évfordulóját ünnepelte a hét végén az egyházasrádóci önkéntes tűzoltó egyesület ökumenikus szentmisével, felvonulással, jubileumi közgyűléssel.
A rendőrség irányításáért felelős mindenkori miniszter által adományozott „Az év rendőre” címet - bűnügyi kategóriában - ezúttal a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság alezredese, Tánczos István kapta meg.
Másfél évtized után lezárult az Ok-Tat-ügy; a Horn-kormány oktatásügyi minisztériumában lezajlott több száz milliós csalássorozat ügyében szerdán a Fővárosi Ítélőtábla négy embert egy-két év közötti letöltendő, négyet pedig felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtott jogerősen.
Eladó a Hírszerző nevű hírportál - erősítette meg a Kreatív online-on megjelent információt kedden az MTI-nek Gavra Gábor, az internetes lap főszerkesztője. Szabados Krisztián, a Hírszerzőt birtokló Capital Group tulajdonosa szerint elképzelhető, hogy a politikai-közéleti lap gazdasági-elemző portállá alakul át.
Húsz százalék fölé ugrott a munkanélküliségi ráta Vasvár térségében, ráadásul a kilátások sem biztatóak.
Utoljára demonstráltak a Parlament közelében, a Nagy Imre-szobornál a magukat Kossuth tériekként azonosító tüntetők.
Két szintetizátora közül az egyiket A Rumi Többcélú Gyógypedagógiai Intézmény zenekarának ajándékozta a 92 éves Horváth József.
Meg lehet-e élni a háztájiból? A 34 esztendős Kálmán István példája is azt bizonyítja, hogy igen. A kérdés már csak az: vajon miért nincsenek követői az ifjú gazdálkodónak? Elvégre a falu nem csak lakó-, de munkahely is lehetne.
Egy csaknem hét méter szélességű szállítmány miatt hétfőn, kedden és szerdán este szakaszosan lezárják a 8-as főút Pétfürdő és Ajka közötti szakaszát.
Május 1-jétől módosulnak a munkavállalók számára fizetendő, munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítések szabályai. Számlát továbbra sem kell kérni, de a dolgozóknak nyilatkozatot kell tenni, a lakóhelyükről és tartózkodási helyükről, valamint arról, hogy ezek közül melyik címről járnak be a munkahelyükre
Különös, bizonyos szempontból ijesztő helyzet kezd kialakulni magyar-osztrák határon, jelesül a burgenlandi-vasi szakaszon. Miközben a tartományfőnök Hans Niessl már azzal kampányol, hogy letöri a keleti bűnözést, még több katonát vetve be, addig a magyar külpolitika néma marad, talán nem is tud az egészről.
Az Egyesült Államok chicagói szövetségi kerületi bíróságán csütörtökön megkezdődött a MÁV elleni holokausztper. Az alperes MÁV képviseletében senki nem jelent meg a bíróságon, augusztus 4-re tűzték ki a következő meghallgatást - tájékoztatta a bíróság az MTI-t.
Magyarországon a Balassagyarmat-Szentgotthárd vonaltól keletre eső légtér kedden 9.30 óráig biztosan nyitott lesz, de a kedden hajnalban két órától lezárt részen az ellenőrzött légtérben továbbra is érvényben van a repülési tilalom.
Hétfő délig meghosszabbította a légtérzárat a Nemzeti Közlekedési Hatóság vasárnap; a nem veszélyeztetett irányokba részlegesen megindulhat az utasforgalom, de a Hungarocontrol szerint egyelőre nem repülnek az utasszállítók.
Táncosok, zenészek, énekesek, bajvívók léptek fel szombaton a Jurisics-várban, a határ menti régiók művelődési intézményeinek együttműködésében megvalósult rendezvényen.
Lassan apadnak a folyók Észak-Magyarországon, ahol több településen, immár napok óta védekeznek az áradat ellen, ennek ellenére házakat veszélyeztet a víz, többeknek el kellett hagyni otthonukat, és több út egy-egy szakaszán továbbra sem lehet közlekedni személyautóval.
Lech Kaczynski lengyel elnök végső búcsúztatásának napján, amelyet a magyar kormány nemzeti gyásznappá nyilvánított, katonai tiszteletadás mellett a magyar himnusz hangjaira felvonták, majd a Szózat hangjai alatt félárbocra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtt szombaton reggel.
A Vas Megyei Önkormányzat az év elejei likviditási gondjai miatt a hitelkeretet 700 millió forintra emelte fel. Ám ebből 400 millióval a tavalyi hiányt finanszírozzák.

árvíz asztalitenisz atlétika Ausztria autó Bajnai Gordon bajnokok ligája Bakony-csoport baleset Barcelona birkózás Budapest bük Celldömölk Debrecen Dél-Afrika diákolimpia Európa Liga Falco Fidesz film foci fotó fotók futball gyilkosság győzelem Haladás halál halálos baleset horoszkóp humor időjárás Jobbik kalapácsvetés képgaléria kézilabda kiállítás Kína koncert Körmend kosárlabda Kőszeg Labdarúgás lopás Magyar Kupa Magyarország markusovszky kórház MDF megyei II. osztály megyei III. osztály MSZP NB I NB I. NB III. Németország nők Olaszország Orbán Viktor Pars Krisztián pártok rablás rendőr rendőrség Répcelak Sakk Sárvár Soproni Liga Spanyolország SZDSZ Szentgotthárd Szlovákia szoese szombathely Szombathelyi Haladás teke Traffipax tűz választás választás 2010 válogatott válság vas megye Vasvár vereség verseny vicc videó világbajnokság weöres sándor színház

| Futball NB I Soproni Liga 2009/2010 - 30. Forduló | ||
|---|---|---|
| máj. 22. 15:00 | ZTE FC Nyíregyháza FC |
4 : 3 |
| máj. 22. 17:30 | Budapest Honvéd FTC |
2 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Szombathelyi Haladás FC Paksi FC |
4 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Diósgyőr FC MTK-Budapest |
2 : 5 |
| máj. 23. 17:30 | Újpest FC Vasas |
1 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Győri ETO FC Videoton FC |
1 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Kecskemét-Ereco DVSC |
1 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Lombard Pápa Termál FC Kaposvár FC |
3 : 1 |
