Kasib Powell szerződését felbontotta a klub
Martic sikerrel debütált, négy között a Körmend a kupában
A kosárlabda Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján a Fortress Lami-Véd Körmend az új vezetőedző, Zoran Martic irányításával is legyőzte a Sopront, s bejutott a legjobb négy közé. A mérkőzés után Kasib Powell szerződését felbontotta a klub.
A második félidő eleje még szorosan alakult (25. perc: 47-46), de a Rába-parti triplák ellen már nem volt orvossága a Sopronnak. Sorrendben Ruják, Ferencz és Mladenovic talált be a hármasvonalon túlról, és megnyugtató fórra tett szert a házigazda (27. perc: 56-46). Ezután a vasi csapat már végig biztosan őrizte vezetését. A Sopron helyzetét közben nehezítette, hogy Thomasnak az öltözőbe kellett mennie, míg Egemonye egy zsákolás után úgy hanyatt esett, hogy le kellett támogatni a pályáról.
|
Az új edző, Zoran Martic sikerrel mutatkozott be a kispadon. A Körmend kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé a kupában, és 2009 után szerepelhet újra a Final Fourban.
A Sopron elleni mérkőzés után Kasib Powell szerződését közös megegyezéssel felbontotta a klub. Szabó-Forrai Zsolt tulajdonos közleménye szerint a játékos teljesítménye messze elmaradt a várttól. Eredeti tudása és tapasztalata alapján sokkal komolyabb teljesítményt vártak tőle, de ezek a várakozások nem teljesültek.
Fortress Lami-Véd Körmend – Kis-Rába menti Takarék Soproni KC 81-71 (18-20, 19-15, 25-14, 19-22). – Körmend, 1700 néző, kosárlabda Magyar Kupa, negyeddöntő, 2. mérkőzés, vezette: dr. Vígh, Benczur, Farkas G.
Meszlényi Róbert: - Jól játszottunk, de az nem volt betervezve, hogy egyik játékosom a wc-re szaladgál, a másik a fejére esik. Elégedett vagyok, ha a magyarok jobban kihasználják a helyzeteket, akkor szorosabb lett volna a meccs.
Eredmények: Szolnok – Jászberény 97-63, továbbjutott a Szolnok kettős győzelemmel. Kaposvár – Albacomp 57-77, továbbjutott az Albacomp kettős győzelemmel.
Címkék: kosárlabda Magyar Kupa negyeddöntő, fortress lami-véd körmend, zoran martic, kis rába-menti takarék sopron kc



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter















Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.