Énekel, ragyog, fát ölelget
A pódiumon Sally és Velma: Fekete Linda
Fekete Linda röpköd, ragyog, nevet, mesél és énekel, magával ragad és lehengerel; és biztos a fákat is jól megölelgetné, ha éppen lennének a közelben fák. Bár a közönség olyan sűrű, mint valami barátságos erdő, mondjuk valahol Brazília közepén.
TETSZETT A CIKK?
Ossza meg az alábbi közösségi oldalakon is:
iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
Többre kíváncsi? Iratkozzon fel a hírlevelünkre, RSS-feedünkre!
nyomtatás |
Küldés e-mailben
|
A+ | A- |
Megosztom
szóljon hozzá
De ez itt a (brazil kávéban is jó) szombathelyi Cafe Frei, ahol éppen a második záró köréhez érkezik a Weöres Sándor Színház és a kávézó közösen útnak indított SzínházSzerda-sorozata: előbb a kezdő csapat mutatkozott be, aztán a volt stúdiósokat kérdezték a tapasztaltabb kollégák, aztán az idén a társulathoz szerződött színészek váltották egymást a pódiumon.
A budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen musical szakon végzett Linda is közéjük tartozik: hivatalosan a 20112012-es évadtól tagja a társulatnak, bár a közönség már tavaly megismerhette a Kabaré-előadás egyik főszerepében. Ő játszotta (játssza) a bolondos, érzékeny, vagány Sally Bowles-t, aki néhány napra beköltözik az élményekre éhes ifjú író, Clifford Bradshaw - Kálmánchelyi Zoltán - bérelt kis szobájába (persze hogy Schneider kisasszonynál, persze hogy Berlinben); aztán valahogy ott marad.
És ilyen az, amikor bizonyos (boldog) szempontok szerint az élet kezdi el ismételni a művészetet: Linda és Zoli egyszer csak az életnek nevezett nagy játékban is együtt ébredt. (Még az ágyon hagyott hajtű is stimmel.) Még szép, hogy a SzínházSzerda-beszélgetésen is Kálmánchelyi Zoltán kapta meg a kérdezés jogát, főleg, hogy nem olyan régen ültek már együtt ezen a pódiumon: akkor a nyáron együtt megejtett nagy brazil kaland élményeit osztották meg a szintén nagy számú érdeklődővel. Az úton készült fotókból még kinn van a kiállítás a Cafe Frei falán, Linda vágott-ragasztott, színes kis papírcsodái is ott sorakoznak a képek alatt. A pici postaládában pici levél is van, de tényleg.
|
Ha egyszer máig vágyakozva járja a játékosztályokat: hátha megtalálja az ideális pici konybában pici tűzhely-, pici sütő-, benne pici grillcsirke-készletet. Reggelente pedig Zolit kis levélkékkel örvendezteti meg; bizony. Itt és most még az is kiderül, hogy Linda már akkor kiszemelte őt - legalábbis Cliff szerepére -, amikor még nem ismerte személyesen. Amikor - tudván, hogy dolga lesz itt - jól megnézte magának a színházi honlapon a szombathelyi társulatot, Kálmánchelyi Zoltánnál megtorpant: ha nem ez a srác lesz Cliff, nem is ér semmit ez az egész. De ő lett. (A csodák száma egyre növekszik.)
A beszélgetés pedig szeszélyesen és impulzívan kanyarog, néha megáll, és a zongorista Müller Péter kíséretében dallá terebélyesedik, szelíden elringat, valahogy úgy, mint egy karneváli reggel; természetesen portugál nyelven. Ezen a ponton külön fejezetet kaphatna Linda magyar-orosz családja: a papa, aki úgy találta, hogy túl messze van Kispesttől a gödöllői egyetem, ezért fogta magát, és elment Oroszországba, ahol egy szilveszteri éjszakán megismerkedett egy kékellő szemű lánnyal - feleségül vette, hazahozta, két lányuk született.
Aztán a brazíliai évek, ahova szintén az édesapa munkája vitte a családot - Linda ott töltötte az érzékeny kamaszkort. Zoli a színház honlapján olvasható (szintén lindásan impulzív) önéletrajzból idéz: Volt egyszer lány, aki elindult Kispestről és meg sem állt Copacabanáig. Nem volt könnyű beilleszkedni - aztán még nehezebb volt újra megszokni a visszafogottabb, konszolidáltabb, más törvények szerint működő Budapestet. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy Linda kedvenc időtöltései közé tartozik a vasárnapi családi erdőjárás, faölelgetéssel. De hát annyi mindenről nem beszéltünk. A lényeg úgyis az, hogy Linda színész lett (a keze magától írta, amikor ki kellett tölteni a jelentkezési lapot), most pedig itt van Szombathelyen.
Ráadásul a megvalósult álmok - Sally Bowles, szerződtetés - után újabb nagy álma van éppen megvalósulóban: a Chicago-előadásban, Keszég László rendezésében ő lesz Velma Kelly, a rács mögé került revüsztár. És Kálmánchelyi Zoli a Konferanszié. Bemutató: november 18-án. Linda kommentárja úgy szól, hogy ő ezt nem is gondolta volna. Köszöni és marad - ha lehet. (És Zoli gyöngéden utal arra, hogy úgyis mindig az van, amit ő akar.)
A SzínházSzerda-sorozat újabb kört nyit november 9-én: ezentúl a Weöres Sándor Színház készülő előadásairól beszélnek színészek, rendezők, más alkotók. Elsőként a Tizenkét dühös emberről (rendező: Silló Sándor), aztán a Chicagóról (rendező: Keszég László).
Címkék: SzínházSzerda, fekete linda
Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.