Schlanger András: egyet rendezek, egyet játszok
Hogyan nem vittem semmire - vagy mégis?
Schlanger András fáradt, gyűrött, de boldog. Nem egészen fél órája szombathelyi. Az ünnepi ruha otthon maradt, de a színész, rendező magával hozta régi-új történeteit, életének szösszeneteit.
TETSZETT A CIKK?
Ossza meg az alábbi közösségi oldalakon is:
iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
Többre kíváncsi? Iratkozzon fel a hírlevelünkre, RSS-feedünkre!
nyomtatás |
Küldés e-mailben
|
A+ | A- |
Megosztom
szóljon hozzá
Izgalommal telve kezdi mondanivalóját az alkalmi riporter, Kiss Mari, aki azonnal leszögezi: nem riporter. Egyet kérdezek, aztán remélem öttől-hatig beszélsz, mondja.
A SzínházSzerda éppen ezért jó. A színészek hol kérdeznek, hol válaszolnak. Alkalmi riportalanyok és riporterek születnek. Sok mindent megtudhatunk róluk. Így derül ki rögtön a beszélgetés elején, hogy Schlanger András évekig táncolt.
- Tizenegy éves voltam, amikor a szintén táncos édesanyám odavitt Novák Ferenc Tatához. Tudsz ezzel valamit kezdeni? Majd meglátjuk mondta. Így lett belőlem néptáncos, és kaptam a Bütyök
becenevet - meséli.
András éveken keresztül járta Európát a táncosokkal, mígnem tizenhat évesen kitalálta, színész lesz. Elsőre felvették a főiskolára. Nem volt könnyű az érvényesülés, de úgy látszik, a nehéz időszak összehozta a társaival, hiszen kérés nélkül sorolja a tizennégy régi nevet.
Aztán szépen lassan életének további állomásaira terelődik a szó. Közben Kiss Mari egyre inkább megfeledkezik arról, hogy ő nem riporter, s ontja magából a jobbnál jobb kérdéseket. Szeretettel figyeli kollégája minden rezdülését, reflektál, ha kell, vagy éppen együtt mosolyog a közönséggel. András kicsit keser-édes humora magával ragadja a kérdezőt és a nézőket is.
- Nyíregyházán kezdtem színész-rendezői státuszban rögtön a főiskola után. Ha jobban belegondolok, nem vagyok én igazi színész, se rendező - elmélkedik András. Kiss Mari azonnal védelmébe veszi: ne becsülje alá magát. A röpke egy óra alatt azonban többször visszatérünk ehhez a gondolathoz. Olykor úgy tűnik, pesszimizmus árad Andrásból, de valójában számot ad eddigi tetteiről.
- Úgy látszik, engem valahogy mindig megtaláltak a színházigazgatók, elcsábítottak, aztán jól otthagytak. Sose voltam az a fajta, aki magában tartja a véleményét. Nem mondom, hogy ez volt a gond, de a helyzet mindig úgy hozta, hogy elhagytak - meséli.
- Miért nem vittem semmire? Mert semmi sem érvényes abból, ami tegnap volt. Az a fontos, amit éppen nyújtunk, mi, akik a jelenben vagyunk. Na és ha egy plakáton voltam Pavarottival? Azt csak én tudom, az csak az én emlékezetemben él tovább - kapjuk az újabb élvezetes információt.
Persze ne gondoljuk, hogy egy elvont művészről van szó. Ennek eloszlatására András azonnal mesélni kezd. Kispolgár vagyok, aki ugyanúgy éli az életét, mint mások. Két gyerekem van és egy feleségem, kertes házam, a hétvégén éppen gyepszellőztetés volt. A fákat is permetezni kéne. Most pedig itt vagyok, Szombathelyen, meséli. Kiss Mari megragadja az alkalmat és az itteni szerepéről kezdi faggatni.
- Egyet rendezek, egyet játszok. A többit majd meglátjuk. Nagyon várom már, főleg most, hogy már albérletem is van. Úgy érzem , színházon belül közös a gondolat, egyeznek az utak. Talán ez a legfontosabb, meg az, hogy állandó legyen a társulat. Rengeteg helyen megfordultam az országban, sok társulatot végigjártam, hol rendeztem, hol játszottam, s talán ez hiányzott a leginkább - tűnődik.
|
Jócskán elmúlt már hat óra, de valahogy senki sem siet haza. Közben Kiss Mari észbe kap, a riporteri feladatait maradéktalanul ellátta. Gyorsan meg is kérdezi a közönséget, nem kérdeznének e valamit? Örülne neki. Lendülnek is a kezek, András pedig még mindig készségesen mesél. Táncról, zenéről, mert hogy szaxofonozik és gitározik is, enyhe túlzással. Ha elérakják a kottát, és gyakorolhat, akkor megbírkózik vele. Ha az emberben elég bátorság van, akkor tenni kell. És még ő mondja, hogy nem vitte semmire? Nem nehéz rájönni, hogy nincs igaza sok minden van abban a semmiben...
Legközelebb Szabó Győző válaszol
A beszélgetés alatt háromszor is színre léptek az ifjú kollégák - ahogy Kiss Mari fogalmazott. Ógörögül énekeltek több ezer éves szövegeket, amelyek közt egyaránt találunk drámai, de akár lóanatómiai szövegeket is. Igaz nem értjük, de hatásuk és dallamviláguk felejthetetlen. Ki tudja, talán a következő SzínházSzerdán is várnak ránk új dolgok. Érdemes lesz ott lenni április tizenharmadikán is. Aki kérdez: Schlanger András, aki válaszol: Szabó Győző.
Címkék: weöres sándor színház, Kiss Mari, SzínházSzerda, schlanger andrás
Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.