Tizenegy milliárdos biomassza beruházás Vép és Táplánszentkereszt határában
Biomassza erőmű épülhet Vép és Táplánszentkereszt határában. A települések képviselő-testülete támogatja a beruházók elképzeléseit. A faapríték-tüzelésű, áramot és hőt előállító zölderőmű a tervek szerint 2013 harmadik negyedévében kezdi meg a kereskedelmi üzemet.
Szabad utat adott Vép és Táplánszentkereszt önkormányzata annak a beruházói elképzelésnek, amely szerint biomassza erőmű épülne a két település határában. A képviselő-testületek rendkívüli együttes ülésen mondták ki az igent nemrég: zöld utat adtak a projektfejlesztőnek a tervezési és engedélyezési fázis megkezdéséhez. A vépi testület úgy fogadta el az erőműépítés tervét, ha az megfelel az engedélyező hatóságok előírásainak, különös tekintettel a környezetvédelmi kritériumokra.
A táplánszentkereszti testület is támogatja az elképzelést, azzal a kitétellel, hogy az erőmű képviselője megállapodást köt a községgel a működés alatt a település részére nyújtott támogatásról.
A döntést egyébként minden részletre kiterjedő, mintegy három hónapos tájékozódási szakasz előzte meg. Lapunk is beszámolt arról, hogy jártak például a képviselők a Szentgotthárd-Heiligenkreuz-i iparai parkban, ahol megtekintették a már működő, faapríték tüzelésű biomassza erőművet.
Kovács Péter vépi alpolgármester arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a létesítmény valamennyi egységébe bekukkantottak, s számukra megnyugtató volt, hogy a modern technológiának köszönhetően az épületen kívül sem zajt, sem más környezeti ártalmat jelentő szennyezést és füstgázkibocsátást nem tapasztaltak.
- A beruházó a BIO-NRG Kft., egy projekttársaság, amely kizárólag azzal a céllal jött létre, hogy egy 13,8 megawatt villamos és körülbelül 5 megawatt hőkapacitású, úgynevezett co-generációs biomassza tüzelésű erőművet fejlesszen, építsen és helyezzen üzembe Vép és Táplánszentkereszt határában - tudtuk meg Csalavári Lászlótól, a cég szóvivőjétől.
- Az új BNRG Zölderőmű a jelenleg elérhető legmodernebb technológiát fogja alkalmazni, aminek köszönhetően a közvetlen környezetet nem éri negatív környezetterhelő hatás - magyarázta Csalavári László. - A beruházás jelenlegi árakon számított teljes értéke mintegy 11 milliárd forint. A költségeket a BIO-NRG Kft. saját tőkéből és banki beruházási hitelből tervezi finanszírozni. Az erőmű üzembe állításával közvetlenül mintegy negyven új munkahely jön létre, ezzel hozzájárulunk a környező települések munkaerőpiacának bővítéséhez.
A szóvivó arról is beszámolt, hogy az alapanyagellátás közúton történik, naponta hozzávetőleg 16-20 tehergépkocsi szállítja a szükséges tüzelőanyagot. A járművek négy különböző irányból érkeznek majd a létesítményhez, és a cég garantálja, hogy a teherautók kötelező megközelítési és elhagyási útvonala a környező települések belterületét nem érinti.
|
Kérdésünkre Csalavári László kifejtette: a BIO-NRG Kft. rendelkezik a szükséges mennyiségű - évi százhúszezer tonna - faapríték alapanyaggal, mivel a régióból mintegy húsz faipari vállalkozással kötöttek alapanyagellátási szerződést, mégpedig másfél évtizedes, határozott időtartamra. Az alapanyagellátáson keresztül így a BNRG Zölderőmű további több mint száz fő részére biztosít munkalehetőséget közvetett módon, hosszú távra.
Az építési területet - amely a Vép felé vezető út mellett, az új trafóállomással szemben van - már kijelölték, és a projektfejlesztés, engedélyeztetés megkezdésének érdekében a beruházó megkötötte a szükséges szerződéseket.
A beruházásról írt első cikkünk nyomán Bokor Péter természetvédő levélben fejezte ki kétségeit. Amiatt aggódik, hogy az erőmű üzemeltetéséhez szükséges élő fa alapanyagot honnan szerzi be a cég. Szerinte ugyanis jelentős erdőterületek vannak magánkézben, a tulajdonosok gyorsan akarnak pénzhez jutni, ezért nem restek letarolni az erdőket. Állítása szerint a jelenség Vas megyében is megfigyelhető. A BIO-NRG Kft. vezetői szerint a tervszerű erdőgazálkodás garancia arra, hogy miattuk se több, se kevesebb fát nem vágnak ki. A beruházó egyébként oldalt nyitott a vezető közösségi portálon, ahol az erőművel kapcsolatos minden kérdést megválaszolnak.
A jövő az energiaerdőké
Az energetikai faültetvények kitűnő alapanyagot szolgáltathatnak a megújuló energiát hasznosító erőműveknek.
- Az erdőgazdálkodásra vonatkozó törvények garantálják, hogy hazánk faállományát nem égetik el energetikai célra - állítja határozottan dr. Borovics Attila, az Erdészeti Tudományos Intézet igazgatója. Az elmúlt fél évszázad erdőtelepítési programjainak köszönhetően megduplázódott az erdőterület, de a magántulajdon korlátozott, s szigorú előírások vannak a tekintetben, hogy mikor mit termelhetnek ki a birtokosok. Az erdők fenntartható használatával (is) foglalkozó ERTI vezetőjétől megtudtuk: az erdővagyon jelenleg mintegy 350 millió köbméter, évente 13 millió köbméter növedék keletkezik, s ennél kevesebbet, 7 millió köbmétert vágnak ki. Nincs tehát rablógazdálkodás a hazai erdőkben.
|
Az újonnan jelentkező igények miatt - mint amilyen egy biomassza-erőmű üzembe állítása - azonban hosszú távon az erdő faalapanyag-termelő képessége nem tartható. Új források után kell nézni, ilyen lehet az energetikai faültetvények létrehozása. Ezekkel tehermentesíthetők az erdők a későbbi nagyobb igénybevételtől. Ráadásul az energetikai faültetvények vágásfordulója nem 50-100 év, hanem 2-3 éves rotációban elő lehet állítani a tüzelőt.
Az ERTI-nél nemcsak a szaporítóanyagok kikísérletezésével foglalkoznak, hanem a fajtákat nemesítik és termelik is. Mivel igényes növényről van szó, meghatározott termőhely szükséges a hasznot hozó produkcióhoz. A jövő útja mégis az energetikai faültevények létrehozása, ezekre közösségi támogatás is igénybe vehető, s egyszeri telepítés után minimális a fenntartási költség.
Címkék: Táplánszentkereszt, Vép, biomassza erőmű, BIO-NRG Kft.
- Venczel Vera |
- 2010 08 19 |
- 19:59
20x20 az-az 400 négyzetkilométeres területen.
Egy átlagos erdőben, ahol évente négyzetméterenként 0,3 kilogramm fa nől.
Ott 120ezer tonna fa nől.
Nem kivágom, és 50 év múlva megint,
hanem évente ennyi a növekmény.
Ennek a fának a fűtőértéke kb. 12 megajoule kilogrammonként.
30 százalék technikai hatásfok esetén fedezi a
13,8MW elektromos, és 5MW hőenergia igényét.
A számolás szigorúan elméleti.
Én is tudom hogy a számolttól nagyobb területre van szükség.
Jó minőségű talajon energiafű négy-szer jobb hozamú.
Ha én Vép-i lennék örülnék.
- Pikophon |
- 2010 08 15 |
- 07:13
A figyelemfelkeltő cikk kiegészítéseként szívesen olvastam volna a tervezett erőmű napi szervesanyag szükségletét. Egyrészt azért, mert naponta ennyi ( m3 vagy tonna) korábban élő anyagot ( fát/nádat,szalmát/energiafüvet stb.) kell a természetből nyerni és azt oda szállítani. Azt pedig, hogy a szállítási útvonalak nem fogják a lakóterületeket érinteni, a környék közlekedési viszonyait ismerve lehetetlen állításnak tartom. Ezen anyagokat Tanakajd, Vasszécseny,Nemeskolta,Sorkifalud, Megyehíd, Pecöl, Kenéz, Vép, Táplánszentkereszt belterületi útjain fogják szállítani, a távolabbi területekről nem is beszélve. Egyébként a faapríték ugyan szoros értelemben nem tartozik a fosszilis energiahordozók körébe, de környezetre gyakorolt hatásában talán igen. Szerintem sokkal szebb projekt a vépi szélerőmű és az óvodai napelem beruházás.
- csalavári csalavér |
- 2010 08 12 |
- 06:59
Csak ez a fura név ne adna okot a bizalmatlanságra!! Bokor természetvédőnek máris gyanús lett, kicsit meg is bokrosodott tőle. Borovicska Attila javasolja a cefre összegyűjtését is a környéken, az új fideszista szeszfőzdék érdekében. Rablók garázdálkodása kizárt, fidesz még soha!! Sem mondott igazat.
- Öröm |
- 2010 08 11 |
- 12:25
Csak végre épüljön is meg:-)
- tiszta ügy |
- 2010 08 11 |
- 11:00
Végre egy nagyon komoly beruházás a megyében. Reméljük tényleg elkészül. A környezetvédők meg maradjanak otthon, Budapesten.



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter














Hozzászólások »
Eddig összesen 5 hozzászólás érkezett.