A Sipőcz Rock Band is fellépett
Motoros találkozó Vaskeresztesen
2010. július 3-ára motoros találkozót szerveztek a vaskeresztesi Alpesi Fogadó és Borházban. A rendezvényen elsősorban nem a járgányok voltak előtérbe helyezve, hanem szórakozás, az együttlét. Egy jó hangulatú, barátságos rendezvényen jártunk.
A fogadó udvarán színpad fogadott bennünket, amelyen már hangoltak a zenészek. A festői környezetben álló fogadó parkolójában szebbnél szebb kétkerekűjeikkel már gyülekeztek a szombathelyi Viper Motoros Klub tagjai is.
|
Mile Zsolt étteremvezető elmondta, hogy nem volt még ezen a helyszínen élőzenés est, de erre az alkalomra a feltörekvő RITH zenekart és a motoros csapat nagy kedvencét: a Sipőcz Rock Band-et is meghívták. Százötven-kétszáz főt vártak a rendezvényre, amelyet leginkább Szombathelyen, valamint Kőszegen és környékén harangoztak be.
|
A főszervező elárulta azt is, hogy távlati terveikben szerepel, hogy Ausztriából is hívnak motorosokat, ám ez az első rendezvény igényfelmérésként is funkcionált. Amennyiben pozitív visszhangja lesz a programnak, szeretnék hathetente, esetleg kéthavonta megrendezni.
|
A fogadóban egyébként is zajlik az élet: kéthetente zenés rendezvényekkel várják a környéken lakó szórakozni vágyókat.
Remélhetőleg a következő hasonló program nagyobb tömeget vonz majd, s egyfajta periodikát is sikerül majd megvalósítani a szervezőknek.
Címkék: Vaskeresztes, motoros találkozó, Viper Motoros Klub, Sipőcz Rock Band



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter

















Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.