Esély a javításra: Pécsett játszik a MJUS-Fortress Körmend
A MJUS-Fortress Körmend kosárlabdacsapata szerdán 18 órakor előrehozott bajnokin az eddig várakozás alatt teljesítő Pécsi VSK vendége lesz.
A bajnoki eredetileg szombatra volt kiírva, de a pécsiek teremgondjai miatt mára került át a meccs.
- Alaposan kielemeztük a rangadót, és azt gondolom, mindenki rádöbbent, nem azt csináltuk, amit kellett volna - fogalmazott a vasiak trénere, Sabáli Balázs. - A gondok forrása a védekezésben elkövetett súlyos hibák voltak, rengeteg üres dobást engedtünk ellenfelünknek. Természetesen a támadásaink sem voltak megfelelőek, jó kezdés után a játékunk ritmusa szétesett. Mindenkinek lehetnek rosszabb meccsei, de remélhetőleg ez többet nem fordul elő és mégegyszer nem követünk el ennyi hibát. A pécsi mérkőzés sem lesz könnyű, ezért óva intek mindenkit, hogy lebecsülje a riválist. Négy légiós mellett rutinos és fiatal magyar kosarasa is van, mind erősek, jó fizikumúak. A játéka a sok mozgásra épül, melyben nagy hangsúlyt kap a labda nélküli elzárás, ami ellen ezúttal fontos lesz a jó egyéni védekezés is. Sérültünk nincs, csak kis fáradtság érződik a csapaton, de mivel szombaton nem lesz meccsünk, ezért mindenkitől maximális odaadást és elszántságot várok. Sűrű a bajnokság élmezőnye, ám mi a négy között akarunk maradni, így elengedhetetlen a győzelem.
Címkék: Körmend, kosárlabda, vereség



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter

















Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.