Előnyére változott: Toyota Auris teszt
Három év után elérkezettnek látták az időt derék japánok, hogy felfrissítsék az Auris modellt, s a látottak alapján bizony sikerrel jártak, hiszen egy sportos, mutatós gépet sikerült összehozniuk. A ráncfelvarrás nagy szenzációja egyébként a nyárra várható, Prius-technikával felszerelt hibrid verzió, mi az 1.4-es dízelt nyüstöltük.
Pofás. Talán ez az első szó, amit egymásra nézve kiböktünk az új Auris láttán. Nem is véletlenül, hiszen elöl-hátul új lökhárítókat kapott a modell, ezért hossza is megnőtt 25 mm-rel, a fényszórók formája valamivel agresszívabb lett, és a hűtőmaszk is jobban illeszkedik az új Avensisszel és a Versóval elkezdett formanyelvbe. Négy új színt (köztük a képeken is látható mélytenger-kék metált), tetőspoilert és új felniket is kapott a kompakt Toyota, csak hab a tortán, hogy megjelent egy visszafogottan sportos optikai csomag, főképp az egyébként is fontos célcsoportnak tekintett fiatal vevők kedvéért.
|
Pont annyit frissítettek rajta, hogy egy laikus nem feltétlenül szúrja ki, hogy itt valami módosítás történt, ám mégis sokkal dinamikusabbnak és karakteresebbnek tűnik az autó az eddiginél. Szükség is volt egyébként a változtatásra, hiszen lassacskán az összes alsó-középkategóriás modell elsősorban a vásárlók szemére és szívére kíván hatni. Ennek megfelelően az utastérben is hasonló mértékű változtatások történtek. A felmérések alapján a vásárlók jobb minőségű anyagokat szerettek volna látni az Aurisban, így hát meg is kapták. A műszerfal tetejét a prémiumkategóriát idéző finom tapintású anyag borítja, a kárpitok is jobb tapintásúak lettek, a színösszeállítást pedig jó érzékkel változtatták meg az egész egyszerűen otthonosabb összhatás érdekében.
|
|
Fontos újdonság még szériatartozékként a kesztyűtartóba épített USB és AUX bemenet, emeltek öt centimétert a könyöklőnek is használható középső tárolórekeszen, a háromküllős kormánynak pedig vízszintes az alja, így sokkal sportosabban mutat. A helykínálat továbbra is nagyvonalú, a viszonylag magas tető miatt kényelmesen lehet ülni hátul is, a 350 literes csomagtartó pedig bőven hozza a kategória átlagát.
Az említett sportos kormány nem véletlen, s előrevetítette, hogy mire számíthatunk a tesztúton, vezetés közben. A tél megpróbáltatásait nyögő kátyús, kanyargós utakon meggyőződhettünk arról, hogy milyen is az új, átdolgozott futómű és az áthangolt, több visszajelzést adó elektromos szervokormány. Korábban ugyanis egységes futóműhangolással gyártották az egész világon az Aurist, a modellfrissítés óta azonban Európában feszesebb, sportosabb lett a beállítás, a finomhangolást állítólag brit országutakon végezték. Annyi bizonyos, jól bírta a gyűrődést, ám sokkal feltűnőbb volt a zajkomfort fejlődése.
A sajtóanyag szerint ez részben a feljavított futóműnek köszönhető, de szerintünk ehhez több is kellett, hiszen a tesztút során pisszenését se hallottuk az 1.4-es, 90 lóerős dízelnek. Persze a lényeg a végeredmény, az pedig meggyőző. Merthogy az Aurist jó volt vezetni. A kényelmes autózás közepette ha kellett, megmutatta magát a 205 Nm-es nyomaték is, s a hatsebességes gépsárkánnyal könnyedén hagytuk el az előttünk cammogó „turistákat”. A japán mérnökök tehát megtették a magukét, most már a Toyota marketingosztályán múlik minden.
|
Nyáron jön a hibrid verzió
Már bejelentették, hogy júliusban érkezik meg a kereskedésekbe a hibrid verzió, amelyben a Prius hajtáslánca dolgozik majd. A modell fontos része a Toyota azon tervének, hogy az évtized végéig minden modelljüknek legyen hibrid verziója, a hibrid Aurist kifejezetten az öreg kontinens számára fejlesztették ki. Könnyedén teljesíti az Euro-5-ös károsanyag-kibocsátási szabványt a HSD, kis módosítással az Euro-6 is elérhető lesz.
Teljesítménye 136 lóerő, ami nagyjából egy kétliteres dízelének felel meg, de azoknál jóval kisebb, mindössze 99 g/km-es kombinált szén-dioxid kibocsátással rendelkezik, és a nitrogén-oxid kibocsátása is jóval kedvezőbb. Tisztán elektromos üzemben is képes haladni, igaz, legfeljebb 50 km/órával és legfeljebb két kilométeren keresztül. Az Auris HSD ára a jobban felszerelt normál Aurisok szintjén marad, tehát olcsóbb lesz a Priusnál.
Műszaki adatok
Lökettérfogat 1364 ccmLegnagyobb teljesítmény 90 LE/6000 ford.
Legnagyobb nyomaték 205 Nm/1800-3000 ford.
Legnagyobb sebesség 175 km/h
Gyorsulás (0-100 km/h) 11,9 s
Fogyasztás 4,7 l (vegyes)
Szén-dioxid kibocsátás 124 g/km
Hosszúság/szélesség/magasság 4220/1760/1515 mm
Tengelytáv 2600 mm
Csomagtartó 350 l
Saját tömeg 1265 kg
Címkék: autó, fotó, teszt, Toyota, lóerő, auris



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter


















Hozzászólások »
Még nem érkezett hozzászólás.