Van olyan rendező, aki az avataros digit-világban még damilon rángat maketteket
Minimalista sci-fi dráma a javából: Moon - filmajánló
Az Avataros digitális világban van, aki még maketteket rángat damillal: Duncan Jones első filmje a Moon, egy minimalista sci-fi dráma, egy színésszel, kis költségvetéssel, de ütős forgatókönyvvel. Maradandó alkotás…
2010. február. 01. hétfő
| Szerző:
Garai Antal 'Atom'
Ha valaki ma sci-fit akar rendezni nincs könnyű dolga, hiszen már alig akad olyan téma, amit ne lőtt volna el valaki, s persze a giga-filmek digitális munkáit (CGI), már nehéz felülmúlni. Gondolták volna, hogy az Avatar-féle filmek világában van még olyan rendező, aki makettekkel dolgozik, s damilokon rángatja a járműveket? Duncan Jones ezt teszi (az alacsony büdzsé miatt is), első filmje így is sikert aratott, s nem csak a sci-fi rajongók körében.
A Holdkőzetből nyerik ki a Földnek szükséges új energiáját
A sztori 2026-ot írunk, a Föld kifogyott energiatartalékaiból s a hiányt a világűrből, pontosabban a Hold felszínéről származó Helium-3 gázszármazékkal pótolják. A Holdkőzetből önjáró gépekkel nyerik ki a gázt, egy ember elég felügyelni és kiszolgálni a Holdbázist. Eme unalmas munkára jelentkezik Sam Bell (Sam Rockwell), három éves szerződésének lejárta előtt két héttel kapcsolódnak be a nézők Sam történetébe.
Sam Bell a zavartság határmezsgyéjén egyensúlyoz három év egyedüllét után
Sam egy kommunikációs műhold meghibásodása miatt csak előre rögzített videóüzenetekben tartja a kapcsolatot a Földdel, ott élő feleségével, kislányával, illetve munkaadóival. Sam-et megviseli az egyedüllét, egyetlen beszélgetőtársa Gerty, a robot, kinek hangját Kevin Spacey kölcsönözte. Az egyedüllétre jellemzően a tárgyak/virágok neveket kapnak, s az összhatás azt sugallja, hogy a férfi elméje az ép és zavart határán egyensúlyozik. Egy nap Sam különös dolgokra lesz figyelmes, hallucinál, s emiatt balesetet is szenved a Holdjárójával. Ezután a bázison ébred, nem emlékszik semmire, Gerty tiltása ellenére kimegy a baleset helyszínére, s az összetört Holdjáróban ott fekszik valaki. Megdöbbenve tapasztalja, hogy az ájult ember nem más, mint saját maga, s hogy ez klónozás, ikertestvér, vagy csupán egy megviselt elme bizarr játéka, az a filmből kiderül.
Sam Rockwell és a rendező, Duncan Jones
A filmet 33 nap alatt forgatták le, nincs digitális CGI dömping, ettől kiváltképp hiteles. A Holdbázis (és környezete) külső képeihez makettek szolgáltak, a járműveket damilokkal hozták mozgásba (csak nekem jutott eszembe a Star Wars?). A film hihető jövőképet tár elénk, és az eszközök/helyszínek (Holdbázis, számítógépek, robotok) annyira időtlen képet mutatnak, hogy nem fogunk rajtuk 1-2 év múlva mosolyogni, avagy röhögni, mint egyéb futurisztikus filmek esetében.
A Holdbázis minimalista, kellőképp időtlen
A film 5 millió dollárból készült, amiből a gázsik és a felszerelések, illetve a stáb kifizetése után nem sok maradhatott volna az extrákra, így vélhetjük, hogy Duncan Jones (David Bowie fia) nem véletlenül koncentrált a látványos trükkök helyett inkább az emberre, s annak pszichikai sebezhetőségére. Véleményünk szerint ezért is lett ilyen ütős ez a film, a minimalista megközelítéssel, a kikészült, legyengült Sam Bell, és az erős Sam Bell egymás mellé állításával. A zenét Clint Mansell adja, amivel szintén sikerül befolyásolni a nézők érzelmeit: elég hatásosan.
Duncan Jones első filmje nálunk jelesre vizsgázott, kreatív, maradandó, minimalista „one man show” csemege, ajánlott mindenkinek, függetlenül attól, hogy szeretik-e a sci-fit avagy sem.
Gerty - Sam Bell egyetlen beszélgetőpartnere - Kevin Spacey adta a hangot