Amikor eljő a vég: 2012 - filmajánló
Döbbenetes látványú film arról, hogy miképp hullik darabjaira a világ s pusztul el a modern civilizáció. Roland Emmerich legújabb filmje szerint 2012-ben beteljesedik a maja jóslat és eljő a vég, elpusztul szinte minden, milliárdok halnak meg.
Név: Roland Emmerich - Foglalkozás: rendező - Hobbi: a világ elpusztítása a filmvásznon - R. Emmerich 260 millió dollár kíséretében ismét megkapta egy kicsit "játszani" a világot, így most az ufótámadást (A függetlenség napja) és a világméretű fagyasztást (Holnapután) követően gigantikus méretű szőkőárakkal, szupervulkánnal, földrengésekkel, elmozduló földrészekkel és hasonló finomságokkal pusztítja el az emberiség nagy részét. Emmerich e filmmel inkább a nézőket akart megfagyasztani, s nem a világot. A film első felére jellemző is volt, hogy a moziban tátott szájjal ültek az emberek, kezükben pattogatott-kukoricával s némán bámulták a világméretű pusztítást.
|
2012-ben jön az apokalipszis, ezt már megjósolták a maják, ugyanis naptáruk akkor ér véget, pontosan december 21-én. Szerencsére mi a Gergely-naptárt használjuk, így nem kell attól aggódnunk, hogy december 31 után kihal az emberiség, január elsején csupán agysejtjeinket gyászolhatjuk a szilveszterkor elfogyasztott alkohol miatt. A film viszont a 2012-es jóslatokra alapoz, azaz a bolygók együttállása miatt a napkitörések úgy érik a Földet, hogy valamiféle részecskék felmelegítik a Földköpenyt s ezzel teljesen átformálják a világot. A film több helyen sántít, de a látvány mindig akkor mankót ad hóna alá, hogy elsiklunk eme néhol idegesítő apróságok felett.
|
A sztori
Egy geológus 2009-ben megjósolja, hogy 2012-ben világunk létezése ezen formájában véget ér. Az emberek fennmaradásának érdekében a világ vezetői hatalmas bárkákat építenek a Himalájában (a legnagyobb titokban) és kiválasztják azokat az embereket, akik jegyet kapnak a túlélés útjára. Mindenki nem élheti túl, milliárdok vesznek oda az apokalipszis óráiban. A film főbb szereplői: egy szétesett életű író (John Cusack), aki volt feleségével (Amanda Peet) és annak barátjával menekül folyamatosan a katasztrófák elől két kisgyerekükkel, hogy eljussanak a titkos hajókhoz, amiről időközben tudomást szereztek. Az ifjú geologóus (Chiwetel Ejiofor), humanitáriánus, minél több embert szeretne megmenteni, szomorúan nézi végig a világ pusztulását, s persze mindvégig tenni akar ellene.
Miért volt jó?
Azért, mert a digitális effektek nem csak élethűek, hanem életszerűek is voltak. Bámulatos, lenyűgöző, érdekes elképzelés, még akkor is, ha a tudósok minden katasztrófafilm után kijelentik, hogy a világvége egy lassú folyamat lenne, s nem egy rövid idő alatt bekövetkező katasztrófa. Kalifornia szétesése brutális képekkel szolgált, és a rendező végre kicsit kiszakadt az államokból, például lerombolta a római Szent Péter-bazilikát is. A rendező ügyelt arra, hogy ne csak rövid ideig szörnyülködhessünk egy-egy földrengés vagy vulkánkitörés képeiben, percekre lekötötte tekintetünket, a katasztrófa-jelenetek jól kidolgozottak és hosszúak. A film rámutatott a pénz hatalmára, hogy a gazdagok egymilliárd euróért jegyet válthattak a bárkákra. Az önös érdekek is sokszor a felszínre kerülnek, nem feledkeztek meg az alkotók az emberi gyarlóság ábrázolásáról.
|
Ami nem tetszett
Egy kicsit sok lett a film első felében a "hajszál híján megúsztuk" helyzet, és azokból sem a gyengébbik, hanem a néhol már idegesítő, hihetetlen jelenet. A film elég hamar véget ért volna, ha a főszereplők egy másodperccel később kezdenek el menekülni, ugyanis akkor az első 15 halálos helyzet valamelyikében "elakadtak" volna. Ebből kicsit sok volt. Az ilyen filmekre jellemzően az aktuális természeti katasztrófa mindig a főhősök mögött volt, s persze amikor meg kellett állni egy térképért, vagy fel kellett szállni egy kifutópályáról, akkor a természeti erők is lassítottak annyira, hogy sikerüljön mindent véghez vinni.
A katasztrófafilmek egyik gyenge láncszeme a mobiltelefon. Amikor már egész Kalifornia am block a tengerbe szakadt, amikor már felrobbant, leomlott, víz alá került szinte minden, valahogy mégis akadt némi térereje főhösünknek, egy valószínűsíthetően nem műholdas telefonon. Bár a 2012-ben játszódó filmben lehet, hogy már olyan készülékek voltak, amik sárgolyónk szétesése közben is képesek fogni valami jelet.
Oliver Platt karakterének negatív ábrázolása sem sikerült mindenhol jól. A politikus rangja doktor, a film elején egy számításokból álló jelentésre nézve rögtön tudja, hogy világméretű katasztrófa várható, feltételezhetjük, hogy ért a témához. Erre a film közepén (nevetségesen) északinak nézi a Déli-sarkot, ilyen jelenetekkel akarták kicsit nevetségessé tenni a karaktert, butának beállítani. Erőltetett volt. Az egész film egy kicsit izmosabb és összefüggőbb logikájú sztorival nagyobbat ütött volna, de a látvány oly szinten tarolt, hogy eltekinthetünk minden hiba felett.
|
Összegzés
Legutóbb a Képlet című filmben volt vége a világnak. Az néhány apró momentumot leszámítva erősebb és érdekesebb sztorival bírt, viszont ott nem legeltethettük szemünket összedőlő felhőkarcolókon, a tengerbe süllyedő városrészeken, szupervulkán-kitöréseken. Mindenképp érdemes beülni a moziba, ugyanis Emmerich nem sajnálta a pénzt a digitális effektekre a 260 milló dolláros büdzséből. Egyes emberekben biztos megfogalmazódott, ami bennünk is: látni akarjuk a pusztulást, de nagyon reméljük, hogy soha nem lesz benne részünk. Konkrétan a kaliforniai jeleneteknél éreztük kicsit át azt a borzalmat, ami a filmvásznon játszódott. R. Emmerich újabb nagy dobása már az első napokon is telt mozikat eredményezett. A Holnaputánnal több, mint félmilliárd dollár volt a bevétel, valószínűleg a 2012 is hamar visszahozza az árát, amit még lesz idő elkölteni 2012 december 21-ig.
Ajánlott azoknak, akik szeretnék végignézni világunk, s benne emberek milliárdjainak pusztulását, s azoknak, akik képesek eltekinteni a katasztrófa-sztori mellett húzódó érzelmi szál gyengesége, és a már említett idegesítő apróságok felett. Olyan emberek ne nézzék meg, akiknek nem fekszik a katasztrófa-turizmus, akik nem csípték a Holnaputánt, és rosszul vannak a "hajszál híján megúsztuk" jelenetektől.
A sokszor említett kaliforniai jelenet egy része (rövid reklámmal kezdődik):
Címkék: film, premier, mozi, filmajánló, 2012, világvége
- Eszter |
- 2009 12 3 |
- 19:41
ez hülyeség. bár a film jó de ezt nem így kell elképzelni. még ha lesz is világvége akkor se így. amúgy is 2000-re is hogy mondták hogy jaaj itt lesz a világvégee!! na és nem vagyunk egy másik dimenzióban vagy valami....



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
















Hozzászólások »
Eddig összesen 1 hozzászólás érkezett.