201 találat a kép címkével
Tetemes árat, 35 ezer fontot (12,85 millió forintnak megfelelő összeget) adtak a londoni Cob galéria árverésén egy olyan "vérképért", amelyet Pete Doherty énekes és Amy Winehouse soul díva vére díszít.
Az Országos Mentőszolgálat vizsgálatot, eljárást indított a magatehetetlen betegeket fényképezgető mentősök ügyében - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője hétfőn.
Már járni sem tud az a vietnámi férfi, akinek jobb lábáról csütörtökön távolítanak el egy 90 kilogrammos daganatot, amely többet nyom, mint eredeti testtömege.
Hangszálműtéten esett át Adele brit énekesnő, s azóta jó pár kilótól szabadult meg. Adele a Twitteren tett közzé egy fotót, amin csak az arca látszik, ám így is szembetűnő a változás: nagyon lefogyott.
A szombaton elhunyt Kim Dzsong Il észak-koreai vezetőt is valószínűleg bebalzsamozva üvegkoporsóban közszemlére teszik, mint néhai apját, az 1994-ben meghalt Kim Ir Szent.
Fiatal fiú tart a feje fölé egy képernyőt sűrű füstben egy szeméttelepen Ghánában: ezzel a képével nyerte el a német Kai Löffelbein az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) nemzetközi Év Fotója díját.
2012 januárjától a MÁV teljes területén tilos lesz a dohányzás, szeptembertől csak képes egészségvédő figyelmeztetésekkel ellátott csomagolású dohánytermékeket lehet gyártani. A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló újabb törvényjavaslat is készült.
Bejárta a világsajtót a hír, miszerint egy magyar kamionsofőr járművével beszorult egy angliai kisváros, Colchester egyik szűk utcájába. Mint kiderült, a kamion egy sormási székhelyű szállítmányozási vállalat flottájának a tagja.
Minden tabu elfér egy címlapon: Pakisztánban legalábbis hatalmas felháborodás kíséri, hogy az FHM magazin Indiában kiadott változata egy pakisztáni színésznő, Veena Malik meztelen fotójával indítja decemberi számát. És ha ez nem lenne elég, a hölgy karján tetoválásként ott díszeleg a rettegett pakisztáni hírszerzés, az ISI monogramja.
Az elmúlt tizenkét év óta a legfényesebben tündököl a bolygók királya, Jupiter, amely szerdán éjjel lesz a legragyogóbb - olvasható a Space.com (http://www.space.com) űrkutatási hírportálon.
Pár nap alatt ötven évet öregedett 23 esztendősen egy vietnámi nő ételallergia miatt.
Szado-mazo domina, gyönyörű balerina, érzéki nő, natúr sminkkel pózoló ártatlan lány. Ez mind Bódi Sylvi, aki kilencedik, talán utolsó naptárában többféle szerepbe bújik, ám egyetlen kép erejéig igazi, festék nélküli arcát is megmutatja, amelyről a modell külön kérésére még az apró nevetőráncokat sem tüntetik el az utómunkák során.
Karcsúsító szalont nyitott kedden Chicagóban Jennifer Hudson filmszínésznő, aki maga is 36 kilogramm súlyfeleslegtől szabadult meg a közelmúltban.
Ottawa - Bemutatták Kanadában azokat a hatalmas és a dohányzás hatásait kíméletlen realitással ábrázoló képeket, amelyeket a gyártóknak a jövő év közepétől kell kötelezően szerepeltetniük a cigarettásdobozokon és a szivarkák csomagolásán.
| 2012. 05. 17. Csütörtök | |
| Napi friss traffipax információk! | Napi friss traffipax információk a vasnepe.hu-n! Sok tízezer forintot spórolhat, ha tájékozódik, mielőtt autóba ül. |

2011 asztalitenisz Ausztria autó bajnokok ligája baleset Budapest bük Celldömölk Debrecen diákolimpia divat Falco Fidesz film foci fotó futball gyerek gyilkosság Haladás halál halálos baleset horoszkóp időjárás Jobbik kézilabda kiállítás koncert Körmend kosárlabda Kőszeg Labdarúgás lopás magyar Magyar Kupa Magyarország megyei II. osztály megyei III. osztály MSZP NB III. Németország nő Orbán Viktor rendőrség Répcelak Sakk Sárvár sport Szentgotthárd szoese szombathely Szombathelyi Haladás teke tüntetés választás vas megye verseny videó weöres sándor színház
