32 találat a kábítószer címkével
Tizenkét személyt állítottak elő a rendőrök pénteken a Hungaroringen, volt, aki ittasan ült a volán mögé, két taxis illegálisan jutott be, két nővel szemben pedig tiltott kéjelgés miatt kellett intézkedni.
Két balesetet is okozott egy részeg, kábítószert is fogyasztó sofőr szombaton kora délután Szombathelyen. Bordó Ford Transitját vezette ittasan a szombathelyi férfi, és két piros lámpánál is belement az előtte állóba.
A 74-es számú főút Vasvári szakaszán ellenőriztek a vámosok egy magyar rendszámú Ford Fiestát, a gépkocsiban 1,5 millió forint értékű kábítószert találtak.
A megye területének 26 százalékán tart rendet a körmendi kapitányság. Hatvankét település, közte három város esik hatókörükbe, ráadásul 123,4 kilométernyi schengeni belső határszakaszt is felügyelnek.
Rio de Janeiro - Harmincnyolc, marihuánával töltött Szűz Mária-szobrot talált a brazil rendőrség Rio de Janeiro egyik nyugati szegénynegyedéhez közel, egy bokros területen.
Tiltott pszichotróp anyagot talált a toxikológiai szakértő a május 8-án Fót közelében balesetet okozó Stohl András vérében.
Összesen 10 kilogramm, több mint 20 millió forint értékű jó minőségű marihuánát találtak a röszkei vámhivatal munkatársai szombaton délután egy montenegrói rendszámú autó ellenőrzése során.
Egy csettintés az interneten, és máris hozzá lehet jutni könnyebb drogokhoz. Olyanokhoz is, melyek nem szerepelnek tiltó listán. S a tudatmódosító szerekkel egyre többen élnek vissza.
Kábítószer-túladagolás miatt két fiatalt szállítottak kórházba szombaton egy debreceni szórakozóhelyről, de többen is érintettek a drogozásban - közölte Pataki László mentésvezető.
Kiskorúakat is ellátott kábítószerrel az az oszkói férfi, akit a napokban kapcsoltak le a vasi rendőrök. N. M. Vasvár környékén árult marihuánát, kuncsaftjai között volt tizenöt éves általános iskolás is.
Kábítószer-csempészés vádjával letartóztatták a Dél-afrikai Köztársaság titkosszolgálatokat felügyelő miniszterének feleségét - közölte pénteken a helyi sajtó.
Hat diák kábítószerezett egy mátészalkai középiskolai kollégiumban, egyikük rosszullét miatt kórházba került
Kábítószerrel való visszaélés miatt a rendőrség elfogott hat egyetemi hallgatót és eljárást indított ellenük Pécsett.
Harci kutyával védett bűntanya, benne szekrénynek álcázott rejtekajtó mögött sok-sok fű. Osztrák és magyar rendőrök által közösen felderített drogügy - avagy a kábítószer útja a nemesmedvesi erdőből a bécsi művészekhez.
Egy család hat férfitagjának a szitává lőtt holttestét találták meg Mexikó egyik északi hegyvidékes táján - közölték Chihuahua szövetségi állam ügyészi szervei.
| 2010. 09. 07. Kedd |

árvíz asztalitenisz Ausztria autó Bajnai Gordon bajnokok ligája baleset Budapest bük Celldömölk Debrecen Dél-Afrika diákolimpia Falco Fidesz film foci fotó futball gyilkosság győzelem Haladás halál halálos baleset horoszkóp Jobbik képgaléria kézilabda kiállítás koncert Körmend kosárlabda Kőszeg Labdarúgás Magyar Kupa Magyarország megyei II. osztály megyei III. osztály MSZP NB III. Németország Orbán Viktor Pars Krisztián rendőrség Répcelak Sakk Sárvár Szentgotthárd Szlovákia szombathely teke Traffipax választás választás 2010 válság vas megye vereség verseny videó világbajnokság

| Futball NB I Soproni Liga 2009/2010 - 30. Forduló | ||
|---|---|---|
| máj. 22. 15:00 | ZTE FC Nyíregyháza FC |
4 : 3 |
| máj. 22. 17:30 | Budapest Honvéd FTC |
2 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Szombathelyi Haladás FC Paksi FC |
4 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Diósgyőr FC MTK-Budapest |
2 : 5 |
| máj. 23. 17:30 | Újpest FC Vasas |
1 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Győri ETO FC Videoton FC |
1 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Kecskemét-Ereco DVSC |
1 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Lombard Pápa Termál FC Kaposvár FC |
3 : 1 |