307 találat a halálos baleset címkével
Szlovák rendszámú kamionnal ütközött egy autós a 86-os főúton, a jármű sofőrje, egy szombathelyi orvos a helyszínen életét vesztette. Az autó két utasát mentőhelikopterrel, egyet pedig mentőautóval szállítottak a Markusovszky kórházba.
Életét vesztette az Annapurna-expedíció zalai hegymászója Horváth Tibor. A 33 éves surdi fiatalember ereszkedés közben szenvedett halálos balesetet.
Lesodródott az útról, majd felborult egy autó vasárnap Felsőtoldon, a jármű egyik utasa, egy 23 éves nő meghalt - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
A Fertőszentmiklósnál halálos balesetet szenvedett osztrák ejtőernyősnek egyik ernyője sem nyílt ki – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap reggel az MTI-vel.
Egy magyar trabantost ért halálos közlekedési baleset szombaton az ausztriai Felső-Stájerországban - a tartományi rendőr-főkapitányság szerint az áldozat még a helyszínen meghalt.
Felfüggesztette a Marcali Városi Bíróság Radimir Cacic horvát miniszterelnök-helyettes ellen a Magyarországon két évvel ezelőtt halálos közlekedési baleset miatt indított eljárást - közölte a Kaposvári Törvényszék szóvivője pénteken.
Négy év, börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Körmendi Városi Bíróság azt a fiatalembert, akit halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádoltak.
Négyen meghaltak és sokan megsérültek az utakon a húsvéti hosszú hétvégén, s a rendőrök csaknem kétszáz ittas kerékpárost állítottak meg a közúti ellenőrzések során - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden.
Halálos baleset történt péntek délután fél ötkor a 86-os főúton Vámoscsalád és Vasegerszeg között. Félfrontálisan ütközött egy Peugeot gépkocsi - amelynek szombathelyi vezetője a helyszínen életét vesztette - a Répcelak felől érkező Forddal. Utóbbi jármű sofőrjét súlyos sérüléssel szállították kórházba.
Székesfehérváron történt hétfőn délelőtt halálos baleset, a Budai út, Titeli út kereszteződésétől pár méterre - olvasható a Fejér Megyei Hírlap online oldalán.
Elismerte a felelősségét az a sofőr, akit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolnak. Az ügyet pénteken kezdték tárgyalni a Szombatheyi Városi Bíróságon.
A tanú a vádlottat nevezte meg sofőrként, miatta következett be az egy évvel ezelőtti halálos baleset Körmenden, s a szakértői vélemények is ezt támasztják alá.
Hárman meghaltak és öten megsérültek abban a balesetben, amely szombaton éjszaka történt a 31-es számú főúton, Jászjákóhalma és Jászapáti között.
Meghalt egy 31 éves férfi, amikor személygépkocsija kamionnal ütközött szerda reggel a 42-es számú főúton - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Két ember meghalt a 8-as főúton szerdán, amikor két autó frontálisan ütközött devecseri elágazónál.
| 2012. 05. 17. Csütörtök | |
| Napi friss traffipax információk! | Napi friss traffipax információk a vasnepe.hu-n! Sok tízezer forintot spórolhat, ha tájékozódik, mielőtt autóba ül. |

2011 asztalitenisz Ausztria autó bajnokok ligája baleset Budapest bük Celldömölk Debrecen diákolimpia divat Falco Fidesz film foci fotó futball gyerek gyilkosság Haladás halál halálos baleset horoszkóp időjárás Jobbik kézilabda kiállítás koncert Körmend kosárlabda Kőszeg Labdarúgás lopás magyar Magyar Kupa Magyarország megyei II. osztály megyei III. osztály MSZP NB III. Németország nő Orbán Viktor rendőrség Répcelak Sakk Sárvár sport Szentgotthárd szoese szombathely Szombathelyi Haladás teke tüntetés választás vas megye verseny videó weöres sándor színház
