643 találat a halál címkével
Életét vesztette az Annapurna-expedíció zalai hegymászója Horváth Tibor. A 33 éves surdi fiatalember ereszkedés közben szenvedett halálos balesetet.
Huszonhat éves korában meghalt Alexander Dale Oen, a norvég úszósport kiemelkedő alakja, aki Gyurta Dániel egyik legnagyobb vetélytársa is volt az utóbbi évek világversenyein.
Halára gázoltak a 10-es út táti elkerülő szakaszán egy nyergesújfalui férfit vasárnap hajnalban, a gázoló ittas volt - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Legkevesebb öt ember vesztette életét szombaton Svájcban annak következtében, hogy lezuhant az őket szállító repülőgép - jelentette a fribourgi rendőrség szóvivője.
Már csak néhány méter lett volna hátra, amikor Claire Squires összeesett, és meghalt a londoni maratonon.
Jogerősen felmentették azt a sofőrt, aki még 2009 nyarán Iván és Simaság között karambolozott, s ennek következtében a diplomaosztóra tartó menyasszonya meghalt.
A kórházba szállítás után elhunyt az a futballista, aki egy olasz másodosztályú mérkőzésen esett össze.
Hétfőn hajnali öt óra körül Szombathelyen a Zanati úti vasúti aluljáró alatt álló kisteherautóban három gázpalack robbant fel, az Opel sofőrje bennégett a járműben. A rendőrség kizárja az idegenkezűséget.
Kétszázezernél több ember adatai alapján ausztrál kutatók megállapították, hogy a napi 11 óránál többet ülők 40 százalékkal nagyobb kockázattal haltak meg három éven belül, függetlenül attól, hogy egyébként mennyire voltak aktívak fizikailag.
Kigyulladt két nádfedeles lakóház hétfőn délután a Balatongyörök melletti Becehegyen. A Zalai Hírlap online oldalán az olvasható, hogy a tűzben egy ember életét vesztette.
Vasárnap este Ikervár és Sárvár között halálra gázoltak egy szombathelyi férfit.
Bűnösnek vallotta magát a társát 2011 májusában Teklafalunál halálosan megsebesítő vadász hétfőn, a Szigetvári Városi Bíróságon ellene indult büntetőper első tárgyalási napján.
Tavaly 80 halálos kimenetelű munkabaleset történt Magyarországon, míg 2010-ben 95, és csökkent a munkabalesetek száma is - közölte a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH).
Szombaton délelőtt 10 óra körül a porpáci vasúti átjáróban a Sárvár felől Szombathely irányába közlekedő motorvonat elgázolt egy 63 év körüli helyi férfit, aki a helyszínen életét vesztette.
Halálra gázolt egy román rendszámú kamion egy román állampolgárságú férfit a 49-es főút Szamosbecs és Pátyod közötti szakaszán - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton.
| 2012. 05. 17. Csütörtök | |
| Napi friss traffipax információk! | Napi friss traffipax információk a vasnepe.hu-n! Sok tízezer forintot spórolhat, ha tájékozódik, mielőtt autóba ül. |

2011 asztalitenisz Ausztria autó bajnokok ligája baleset Budapest bük Celldömölk Debrecen diákolimpia divat Falco Fidesz film foci fotó futball gyerek gyilkosság Haladás halál halálos baleset horoszkóp időjárás Jobbik kézilabda kiállítás koncert Körmend kosárlabda Kőszeg Labdarúgás lopás magyar Magyar Kupa Magyarország megyei II. osztály megyei III. osztály MSZP NB III. Németország nő Orbán Viktor rendőrség Répcelak Sakk Sárvár sport Szentgotthárd szoese szombathely Szombathelyi Haladás teke tüntetés választás vas megye verseny videó weöres sándor színház
