12 találat a beszámoló címkével
Tavaly a rendkívüli időjárás okozta gondok miatt nagy vihart kavart a megyei közgyűlésben az E.ON tevékenységéről szóló beszámoló. Most a vita elmaradt.
Az elkövetkezendő napok leírásai inkább a technikai sportokat kedvelőinek nyújtanak majd igazi élvezetet, de azért, hogy ne legyen száraz, igyekszem beleszőni a kietlen tájakon élő emberek általunk tapasztalt villanásnyi reakcióit és velük kapcsolatos élményeinket - Pusztai László
Szombaton a Heaven Street Seven, az egyik legjobb hazai slágergyáros banda lépett színpadra a Savaria moziban. Nagy lökdösődő tömeg nem volt, így legalább elfértünk és nem kellett izzadni sem, mint egy karibi fúvósbuli után.
Elszakadt ékszíj, ömlő olaj és víz, 400 kilométeres lemaradás, éjszaka egy sátorban és napfelkelte a homokdűnék felett - szemezgetés a séi Pusztai László beszámolóiból.
Egy séi indulója is van a 2010-es Budapest-Bamako futamnak (ami valójában Budapest-Marokkóvá lényegült). A vasi induló beszámolói az elhatározástól a felkészülésen át az indulásig.
Bár Répcelakon adottak a feltételek az alap- és néhány szakellátás vonatkozásában, az egészségügy általános válságának következményei a város háziorvosainak tevékenységét is érintik.
Szentgotthárd - A képviselő-testület a legutóbbi ülésén tudomásul vette az önkormányzat félévi gazdálkodásáról szóló beszámolót, s más témákkal is foglalkozott.
Szombathely - Összegyűjtöttük egy cikkbe a 2009-es Savaria Karneválról készített képgalériáinkat és minden napról 1-1 összefoglaló videónkat. Böngésszen a légiósok, a felvonulók, a koncertek és egyéb előadások képei közt!
Szombathely - A karnevál utolsó napján a Kistehén tánczenekar és a Savaria Szimfonikus Zenekar vitte a prímet, effelől nincs kétség. Jutott aznapra még pár zenés műsor no meg némi táncszínház is. Esetleg nem látta a fesztiválzáró tűzshow-t a hátsó sorból vagy lemaradt egy koncertről? Nézze meg videóinkat!
Szombathely - A harmadik nap estéjét javarészt elmosta az eső, a felvonulók fáklyái azért így is égtek. Voltunk ír kocsmabuliban, egy kibelezésig tartó csatában és még Isis Big Band koncerten is - levideóztuk, lefotóztuk.
Szombathely - A karnevál második napján a rabszolgákat elárverezték, a felvonulás alatt üvöltöttek a riasztók, Markovicék szétszedték a fórum színpadot, és végül mindenki salsa-zott. Ave Savaria!
Körmend - A legutóbbi testületi ülésen módosították a város költségvetését, beszámoltak a gyermekek helyzetéről, és beíratták az óvodákba, az iskolákba a gyerekeket.
| 2010. 07. 30. Péntek |

árvíz asztalitenisz Ausztria autó Bajnai Gordon bajnokok ligája baleset Budapest bük Celldömölk Debrecen Dél-Afrika diákolimpia Falco Fidesz film foci fotó fotók futball gyilkosság győzelem Haladás halál halálos baleset horoszkóp Jobbik képgaléria kézilabda kiállítás koncert Körmend kosárlabda Kőszeg Labdarúgás Magyar Kupa Magyarország megyei II. osztály megyei III. osztály MSZP NB III. Németország Orbán Viktor rendőrség Répcelak Sakk Sárvár Szentgotthárd Szlovákia szombathely teke Traffipax választás választás 2010 válság vas megye vereség verseny videó világbajnokság

| Futball NB I Soproni Liga 2009/2010 - 30. Forduló | ||
|---|---|---|
| máj. 22. 15:00 | ZTE FC Nyíregyháza FC |
4 : 3 |
| máj. 22. 17:30 | Budapest Honvéd FTC |
2 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Szombathelyi Haladás FC Paksi FC |
4 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Diósgyőr FC MTK-Budapest |
2 : 5 |
| máj. 23. 17:30 | Újpest FC Vasas |
1 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Győri ETO FC Videoton FC |
1 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Kecskemét-Ereco DVSC |
1 : 0 |
| máj. 23. 17:30 | Lombard Pápa Termál FC Kaposvár FC |
3 : 1 |