439 találat a Orbán Viktor címkével
A kormányátalakításról tárgyalt hétfő délelőtti ülésén a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja. A tanácskozáson jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke is.
Július közepéig mindenképpen üléseznie kell az Országgyűlésnek, mert előfordulhat, hogy az európai helyzet olyan döntéseket követel, amelyekhez a parlamentre is szükség lesz - nyilatkozta Orbán Viktor kormányfő a Fidesz-KDNP hétfői frakcióüléséről távozóban újságíróknak.
Lázár János, a Fidesz jelenlegi parlamenti frakcióvezetője lesz a Miniszterelnökséget vezető államtitkár - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Lázár Jánost a frakcióvezetői székben Rogán Antal váltja, az IMF-főtárgyalói poszton pedig Varga Mihály követi Fellegi Tamást. Az ellenzéki pártok bírálták az átalakítást.
Elvégzettnek tekinti vállalt feladatát, május 15-i hatállyal felmentését kezdeményezte és szeretne visszatérni a nemzetközi üzleti életbe Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter. Orbán Viktor miniszterelnök megköszönte a miniszter munkáját és felkérte tanácsadójának.
Új helyzet van Magyarország keleti határainál magyarügyben a miniszterelnök szerint. Orbán Viktor így fogalmazott pénteken az MR1-Kossuth Rádióban az új román kormány első intézkedéseivel kapcsolatban.
Vizsgálóbizottsággal világíttatná át a Jobbik a "kormány mögött álló" cégbirodalom állami megbízásait.
Az európai uniós tagság évente több mint ezermilliárd forintot jelent Magyarországnak, a közösségbe való belépés mellett pedig több érv szólt, mint ellene - jelentette ki Orbán Viktor hétfőn a parlamentben.
Magyarország mindig is erkölcsi kérdésnek tekintette, hogy támogassa Horvátország integrációs törekvéseit - mondta Orbán Viktor a budapesti látogatáson tartózkodó horvát miniszterelnökkel közös hétfői sajtótájékoztatón, ahol Zoran Milanovic arról beszélt, minden területen kiválóak a magyar-horvát kapcsolatok.
Orbán Viktor miniszterelnök szerint Magyarország két évvel ezelőtt nemcsak kormányt, hanem gondolkodásmódot is váltott, és főképp ebből adódnak vitái az Európai Unióval.
Az EU-tag Magyarország és az Európai Unió viszonya ellentmondásosan alakult az elmúlt két évben: e kapcsolatokban - miként rész és egész viszonylatában egyébként mindig - a közös, összehangolt cselekvés mellett voltak nézeteltérések és időnként éles viták is.
Budapest - Benyújtotta lemondását Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a kormányfőnek. Orbán Viktor miniszterelnök a szerdán benyújtott lemondást elfogadta. Az alábbiakban szöveghűen közöljük a távozó miniszter lemondólevelét és a miniszterelnök válaszlevelét.
Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció (DK) politikusa a miniszterelnökhöz és a belügyminiszterhez fordul annak érdekében, hogy hozzák nyilvánosságra az UD Zrt.-ügy dokumentumait, illetve a cég és az állam közötti kártérítési perben létrejött megállapodást is.
Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter utódja Balog Zoltán lesz.
Arra kérte Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Fidesz-KDNP-frakciószövetséget, hogy még a parlament nyári szünete előtt fogadják el a jövő évi költségvetés sarokszámait és az adótörvényeket.
Támogatja a miniszterelnök, hogy megmaradjon a végkielégítéseket sújtó 98 százalékos különadó.
| 2012. 05. 17. Csütörtök | |
| Napi friss traffipax információk! | Napi friss traffipax információk a vasnepe.hu-n! Sok tízezer forintot spórolhat, ha tájékozódik, mielőtt autóba ül. |

2011 asztalitenisz Ausztria autó bajnokok ligája baleset Budapest bük Celldömölk Debrecen diákolimpia divat Falco Fidesz film foci fotó futball gyerek gyilkosság Haladás halál halálos baleset horoszkóp időjárás Jobbik kézilabda kiállítás koncert Körmend kosárlabda Kőszeg Labdarúgás lopás magyar Magyar Kupa Magyarország megyei II. osztály megyei III. osztály MSZP NB III. Németország nő Orbán Viktor rendőrség Répcelak Sakk Sárvár sport Szentgotthárd szoese szombathely Szombathelyi Haladás teke tüntetés választás vas megye verseny videó weöres sándor színház
