Itt vagyok most: vasnepe.hu / Bulvár
Jennifer Lopez vezeti a Forbes magazin idei celeblistáját, letaszítva a trónról Lady Gagát.
A vártnál háromszor magasabb áron, 3,22 millió svájci frankért kelt el a XX. század egyik legnevesebb ékszertervezőjének, Suzanne Belperronnak a magángyűjteménye a Sotheby's genfi árverésén.
Halálra röhögte magát a halálos ítéletén egy 31 éves férfi Kínában, így ki se kellett végezni.
Akkor pofont adott magának egy nő Kínában egy szúnyog miatt, hogy a fél fülére megsüketült.
Május 11. Ferenc névnapja, az év 132. napja a Gergely-naptár szerint.
A világ legnagyobb kiszerelésű, féltonnás tésztacsomagja került forgalomba, de nem a tészta hazájának számító Olaszországban, hanem Törökországban.
Nik Wallenda 33 méter magasan sétált végig egy kifeszített vezetéken Baltimoreban, a Chesapeake öböl felett az egyik kikötőben álló hajó tetejére.
Vasárnap utazik az Eurovíziós Dalfesztiválra az azeri fővárosba a Magyarországot képviselő Compact Disco zenekar, amely a verseny első elődöntőjében, május 22-én adja elő a Sound of Our Hearts című dalt a bakui Crystal Hall arénában.
Alig akad olyan pár, amelyik ne szeretné, hogy esküvője felejthetetlen legyen. Az igeneket nem akárhogy és akármiben szeretjük kimondani.
Christina Aguilera olyan mély dekoltázsú ruhát viselt a The Voice tehetségkutatóban, hogy nehezen lehetett arra figyelni, hogyan énekel, inkább a melleire szegeződtek a szempárok.
Hannah Frasert háromévesen nyűgözték le a sellők. Most, 36 évesen valóra váltotta az álmát.
A mobiltelefon manapság annyira beleivódott életünkbe, hogy némelyek hamarabb lemondanának a testi örömökről, mint mobiljukról - derül ki az Ipsos legfrissebb, 24 ország közreműködésével készült nemzetközi Global @dvisor kutatásából.
Egy nagyon ritka rózsaszín, 12,04 karátos gyémánt keresi gazdáját Hongkongban, az ékkő kikiáltási ára 8-12 millió dollár.
Véletlenül rendőrkutyák kenneljébe ugrott be a rendőrség elől egy férfi Romániában.
Utcát neveztek el Roger Federer svájci teniszsztárról a németországi Halléban.
Május 9. Mihály névnapja, az év 130. napja a Gergely-naptár szerint.
Szívelégtelenség végzett a világ legkövérebb macskájával.
Egy étterem a kígyóvérre és kígyóhúsra specializálódott Indonéziában.
Sokak szerint az egykori Playboy-címlaplány, Julia Orayen volt a 2012-es mexikói elnökválasztáson induló négy jelölt első televíziós vitájának fénypontja, igaz, a modell csak néhány másodpercre tűnt fel a képernyőn - adta hírül a BBC brit közszolgálati televízió honlapja.
Nyíllal átlőtték egy férfi fejét Moszkvában egy íjászklub szomszédságában, de túlélte a balesetet.
Május 8. Mihály névnapja, az év 129. napja a Gergely-naptár szerint.
Sokkolta az embereket egy torzszülött a nigériai Sokoto városban.
Angelina Jolie-t a híres szakácsra, Jamie Oliverre bízta Brad Pitt, hízlalja fel egy kicsit menyasszonyát az esküvőre.
Sophia átvette a vezetést Isabellától, Jacob viszont megtartotta elsőségét 2011-ben is az Egyesült Államokban a névadási népszerűségi listán, amelyet döntően vallási megfontolások és valóságshow-sztárok határoznak meg.
Olaszország egyik mai napig megoldatlan rejtélyére kerestek választ Enrico De Pedis, a római alvilág egykori főnöke sírjának hétfői kinyitásával. A koporsóban a Vatikán egyik alkalmazottjának 1983-ban elrabolt lányát, Emanuela Orlandit keresték.
Felakasztotta magát egy 11 éves fiú Romániában, mert éhségében tejet és kenyeret lopott, és rettegett szülei felelősségre vonásától.
Komplett szettet árult otthoni öngyilkossághoz egy 93 éves nő San Diegoban.
A Bruce Willisről készült képek nem érnek sokat. Nem úgy az egyhónapos lányáról kattintott képek!
Tenger alatti szálloda épül lengyel tervek alapján Dubajban: az elképzelések szerint a vendégek a tengerszint alatt 10 méter mélyen elhelyezett diszkosz alakú lakrészben bérelhetnek szobákat.
London - Alig valamivel több mint egy éve, 2011. április 29-én kelt egybe Vilmos herceg, az Egyesült Királyság majdani uralkodója Kate Middletonnal, aki azóta - férjével együtt - világsztárokat megillető globális népszerűségre tett szert.
Május 10. Ármin és Pálma névnapja, az év 131. napja a Gergely-naptár szerint.
Munkaidőben, az iskolai falai között létesített szexuális kapcsolatot 16 éves diákjával egy floridai tanárnő.
Budapest - Kedden vastaps köszöntötte Horváth Attila szövegírót a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége által megszervezett Fonogram Magyar Zenei Díj gálaesten. A számos jól ismert hazai slágert jegyző alkotót négy évtizedes munkásságáért életmű-díjjal tüntették ki. Az év dala a Vastag fivérek által előadott Őrizd az álmod! című szerzemény lett - írja a Zalai Hírlap online oldalán.
Több tízezernyi ember részvételével akar tiltakozást szervezni egy iszlamista szervezet Indonéziában, a világ legnépesebb muzulmán államában Lady Gaga koncertje ellen. A melegek ikonjának tartott popcsillagot "sátáninak" nevezte a csoport.
Újabb masszőr csatlakozott a John Travolta elleni szexuális zaklatási ügyhöz. A keddi bírósági beadvány szerint a sztár a magához rendelt második férfi masszőrt is egy hotelszobában molesztálta.
Átadták a Fonogram - Magyar Zenei Díjakat. Az év hazai felfedezettje az Ozone Mama lett, a gyermek albumok közül Halász Judité lett díjazott. Hazai elektronikus zenében Yonderbai, népi vonalon pedig a Kerekes Band tarolt. Az év hazai alternatívja a Kiscsillag lett, díjat kapott Bródy János, a külföldiek közül a Nickelback és Adele. Az év dala Vastag-testvéreké, az életműdíjat Horváth Attila szövegíró kapta.
Keresetett nyújtottak be a Pepsi módosított receptjét kidolgozó Richard Ritchie örökösei egy manhattani szövetségi bíróságon, arra hivatkozva, hogy az amerikai alkotmánynak a szólás szabadságát szavatoló első kiegészítése alapján joguk van arra, hogy megosszák a nagyközönséggel az apjuk által kidolgozott szirup formuláját - közölte kedden a The Washington Times.
Az ifjú magyar zongoraművész, György Ádám is fellép a labdarúgó Európa-bajnokság június 8-i, varsói megnyitóján.
Bruce Willis kedden a Városligetben forgatta a Good Day to Die Hard jeleneteit.
Az angliai esőzések miatt hatalmas sárban kezdődött az angol fűnyíró bajnokság a dél-angliai Billingshurst-ben szombaton.
Apró darabokra tépett ötvenezer jüant - a kezeltetésére szánt pénzt - egy elmebeteg nő Kínában, a bankjegyek összeragasztásához aztán netezők szolgáltak különböző ötletekkel.
Kim Kardashiant egy narancssárga bikiniben kapták lencsevégre a mexikói tengerparton.
Ágyéktájon csapott villám Madridban egy férfit, de az illető túlélte, sőt: sem szíve, sem agya nem károsodott.
Evőeszközös bolti rabláskísérlet történt Csehországban: villával ment rabolni egy férfi Csehországban, és késsel futamította meg kiszemelt áldozata.
Elképesztő balesetet rögzített egy autós: az orosz autópályán haladva az egyik kocsi belerohant a középső sávban veszteglő autóba, ezzel elsodorva a jármű mellett álldogáló férfit.
| » | Szállodavezető Szállodavezető, Hirdető cég: Országos lefedettséggel rendelkező cég |
| » | Értékesítési csoportvezető |
| » | NPI Projekt Manager |
| » | Minőségbiztosítási mérnök |
| » | Területi igazgató |


2011 asztalitenisz Ausztria autó bajnokok ligája baleset birkózás Budapest bük Celldömölk Debrecen diákolimpia divat EU Falco férfi Fidesz film foci fotó futball gázolás gyerek gyilkosság győzelem Haladás Haladás VSE halál halálos baleset halott horoszkóp időjárás Jobbik karácsony kép képgaléria kézilabda kiállítás Kína koncert kormány Körmend kosárlabda Kőszeg Labdarúgás lopás magyar Magyar Kupa Magyarország megyei II. osztály megyei III. osztály MJUS-Fortress Körmend MSZP NB I NB I. NB III. Németország nő nők Olaszország Orbán Viktor országgyűlés parlament Pars Krisztián rablás rendőr rendőrség Répcelak Sakk Sárvár Schmitt Pál sport Szentgotthárd Szlovákia szoese szombathely Szombathelyi Haladás teke tüntetés tűz választás válság vas megye Vas Népe Vasvár verseny videó világbajnokság weöres sándor színház zene

