A Szent Korona másolata Őriszentpéteren
Varga Ottó esperes-plébános múlt szombaton méltó helyet biztosított a Szent Korona másolatának bemutatására az őriszentpéteri műemlék templomban.
A kiállítást megnyitotta és beszédet mondott Woth Imre, a Koronaőrök Egyesületének elnöke, aki többek közt arról szólt, hogy a Korona szent. "Annyi magyar katona tett esküt rá e nemzet védelmére, s halt érte hősi halált. Ez a miénk! A hagyomány szerint Szent István a Szent Koronával ajánlotta fel nemzetünket a Szűzanya oltalmába, s ezáltal lettünk Regnum Marianum országává. Ez a cím csak nekünk jár!"
A Szent Korona pontos másolatát Darvas Károly aranyműves készítette, aki jelenlétével megtisztelte az ünnepi eseményt. A templomban díszőrséget adtak a Magyar Koronaőrség tagjai, valamint a helyszínt biztosították az Őrségi Rendőrőrs-Polgárőrség és a kondorfai önkéntes tűzoltók.
|
A kiállítás megnyitón a közéleti személyiségeken kívül nagyon sokan részt vettek, és tisztelettel hajtották meg fejüket a Szent Korona előtt. Egész nap folyamatosan látogatták és csodájára jártak. Ottó atya elmondása szerint egyesek így vélekedtek:
„Én Erdélyi vagyok, az öregapám érte adta életét!”
Johanna Pankaszból: „Láttam a Szent Koronát, ez tényleg ugyanaz!” „Ilyen élményben, hogy közel mehettem hozzá, még nem volt részem!”
„Most erősödtem meg magyarságomban és kereszténységemben. Ezért a koronáért védtük Európát a tatárok és a törökök ellen! Ez Európa Koronája!”
|
„Már láttam az eredeti Szent Koronát, de a másolatának látványa még nagyobb élmény volt, hogy a koronaőrök adtak mellette díszőrséget."
"Egy Árpád-kori templomban a Szent Korona másolata koronaőrökkel - ezt nem lehet felülmúlni egy magyar számára. Valóban felejthetetlen élmény volt!”
Címkék: Szent Korona, őriszentpéter, másolat, darvas károly