Itt vagyok most: vasnepe.hu / Nyitóoldal
Szombathely - Ezerszám lopkodott telefonokat és alkatrészeket a Jabil Kft. szombathelyi gyárából, majd adott tovább néhány ott dolgozó férfi. 146 millió forint kárt okoztak a munkaadójuknak - sikkasztásért, orgazdaságért 18 vádlott áll most a bíróság előtt.
Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke a kedvezményezettek aktivitását sürgeti, ugyanis már a 700 milliárd forintot is meghaladja a projektek késlekedése.
Segíteni kell a mikro- és kisvállalkozásokat, hogy pontosan lássák a finanszírozási lehetőségeiket az OTP Bank Mikro- és Kisvállalati Igazgatóságának vezetője szerint.
A Halak kapcsolódjon ki, a Bak előtt ma új távlatok nyílnak meg.
Az erős, viharos széllökések miatt csütörtökre három megyére másodfokú figyelmeztetést, tizenhárom megyére, valamint a fővárosra pedig elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Wes Anderson Holdfény királyság című komédiájának díszbemutatójával szerda este hivatalosan kezdetét vette a 65. Cannes-i Filmfesztivál. A mustrát a film rendezője és hollywoodi szereplőgárdája - Bill Murray, Bruce Willis, Edward Norton, Frances McDormand és Tilda Swinton - közösen nyitotta meg.
A kormány tervei szerint 2013-tól hatályba lépő, új Büntető törvénykönyvről (Btk.) kezdődik általános vita az Országgyűlés szerdai ülésén, amelyen a képviselők még egyebek mellett a piacfelügyeletről szóló kormányzati jogszabályjavaslatról is elmondhatják véleményüket.
Körkép - A Magyar Közút Nonprofit Zrt. több mint 11,4 milliárd forintot nyert el a kezelésében lévő mintegy 30 ezer kilométernyi országos közút közlekedésbiztonságát javító fejlesztésekre.
Szombathely (bs) - Kedden éjfélig lehetett szavazni szépségversenyünk áprilisi csoportjára. Olvasóink szavazatai és a zsűri véleménye szerint Csonka Fruzsina a most érettségiző sárvári diáklány lett.
Mindenki ismeri az "Amerikából jöttem"játékot. Az én feladványom a következő: egy kis magyar városban született, Egerben él, zene nélkül nem tud dolgozni, Bach a kedvence, szereti az aprólékos, pontos munkát. Maradandót alkot egy különleges anyagból, szerepel a Guinness rekordok könyvében, egy olimpián 10 aranyérmet szerzett. Szakmája királyaként tartják számon. Saját múzeuma van, ahol bemutatja a munkáit. Ki Ő? Szerintem már sokan kitalálták: Kopcsik Lajos mestercukrász. Nagy álmom vált valóra, hogy a múzeumában találkozhattam és beszélgethettem vele.
Vas megyében egyre kisebb terület áll a gazdák rendelkezésére a mezőgazdasági termelés céljára, és ez a beruházások, például a 86-os út, lakóparkok építése, üzemi termelésbővítések miatt még tovább csökkenhet.
Szinte pontosan egy évvel Ratko Mladic őrizetbe vétele után, szerdán megkezdődött Hágában az 1992-95-ös boszniai háború volt szerb katonai főparancsnokának pere a Nemzetközi Törvényszéken.
Szombathely – Szeptemberre felújítják a Hollán Ernô utcában az egykori püspöki sörház épületét. Elkötelezett keresztény értelmiségieket formáló szakkollégium lesz benne.
Szeretném, ha olyan rendszer jönne létre, ahol valóban az emberi értékek vannak középpontban, mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, aki Réthelyi Miklóst váltja a tárca élén.
Napi friss traffipax információk a vasnepe.hu-n! Sok tízezer forintot spórolhat, ha tájékozódik, mielőtt autóba ül.
A privatizációs szervezet korábbi vezetőit és a Malév egykori vezérigazgatóját hallgatta meg a légitársaság és a Budapest Airport Zrt. privatizációját vizsgáló eseti parlamenti bizottság szerdán.
Május 17. Paszkál és Andor névnapja, az év 138. napja a Gergely-naptár szerint.
Kulcscsonttörést szenvedett a gárda szerdai edzésén Dani Alves, az FC Barcelona brazil válogatott labdarúgója, akit várhatóan még szerdán megoperálnak.
Kikapcsolódás Hévízen, Zalakaroson, Gyulán vagy a Magas-Tátrában féláron!
A gyógyszertárak működését és így a lakossági gyógyszerellátást veszélyeztethetik a Széll Kálmán Terv 2.0 forráskivonásai - hívta fel figyelmet Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) elnöke egy szerdai sajtóbeszélgetésen.
Június 17-én lesznek az újabb választások Görögországban - közölte az athéni államfői hivatal szerdán a köztársasági elnöknek a parlamenti pártok vezetőivel folytatott déli tanácskozása után.
Az Ajkától 1:0-ra kikapott, míg az Úrkútot 8:0-ra verte a fiatalokból álló Haladás Sopron Bank, amely második lett a minitornán - írja a haladas.hu.
Budapest – Május 19-én, szombaton, a Vörösmarty téren szervezi meg a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) a hatodik Sajtófesztivált. A több mint 40 standon csaknem valamennyi hazai kiadó bemutatja kiadványait. A rendezvény fő célja, hogy népszerűsítsék az olvasást.
Körkép (kit) - A bérkompenzációs pályázat hétfői zárásáig 4.538 pályázat érkezett, 5,9 milliárd forint támogatási igénnyel.
Szombathely - A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság és a Szombathelyi Rendőrkapitányság munkatársai kedden Szentpéterfa térségében fogtak el négy, míg szerdán Vaskeresztes térségében három afgán állampolgárt.
Vasvár - Vasváron a járőrök kedd késő este igazoltattak a Papmalmi utcában egy helyi férfit, aki segédmotor-kerékpárral közlekedett.
Sárvár - Kedden az egyik sárvári áruházban lopáson tetten értek egy helyi lakost, aki élelmiszert kísérelt meg fizetés nélkül eltulajdonítani, ezerötszáz forintot meghaladó értékben.
Szombathely - Három személygépkocsi ütközött kedden kora délután Szombathelyen a Thököly Imre utcában.
Szombathely - Szombathelyen kedd délelőtt egy helyi lakos Daewoo típusú személygépkocsival közlekedett az Akacs Mihály utcában, amikor haladása során a Deák Ferenc utca kereszteződéséhez érve ütközött a védett úton, szabályosan, kerékpárral közlekedő szombathelyi nővel.
Szombathely - Kedden a reggeli órákban állampolgári bejelentés érkezett a rendőrség ügyeletére, mely szerint Szombathelyen, a Csaba utcánál található vasúti töltésnél egy személy kábelt próbált meg eltulajdonítani.

HirdetésA hiánypótlást követően a nemzetközi kupaszereplésre is jogosító UEFA, valamint NB I-es licencet kapott a Haladás Sopron Bank együttese - olvasható a haladas.hu-n.
Az MLSZ Fegyelmi egy mérkőzésre meszelte el a Kaposváron kiállított Tóth Pétert - olvasható a haladas.hu oldalon.
A Zanat 14 gólt lőtt, és mivel a Rábahidvég kikapott, így fellépett a dobogó harmadik fokára. Nyugaton az Acsád megszenvedett a sereghajtó Kőszeghegyaljával, míg a körmendi-csoport felsőági rájátszásának 4. fordulójában a Máriaújfalu nehezen nyert a Szalafő ellen. A Sárvári-csoportban a Káld felzárkózott a harmadik Csepreg mögé.
Négy Haladás-futballista is tagja a horvátok ellen készülő U20-as válogatott keretnek - olvasható a haladas.hu oldalon.
Artner Tamás maximálisan elégedett a Kaposváron szerzett egy ponttal - írásunkban megtekinthetik a meccs összefoglalóját - és már előre tekint. A tréner leadta azt a 20-25 névből álló játékoslistát, melyből nyáron 2-3 minőségi labdarúgót szeretne leigazolni - tudta meg a haladas.hu.
A házigazda Úrkút és az Ajka társaságában jótékonysági hármas tornán vesz részt szerdán a Haladás - értesült a haladas.hu
A télen Kaposvárról a Haladásba igazolt Kulcsár Kornél is belépett azok táborába, akik ex-klubjuk ellen léptek pályára - adta hírül a Haladás Sopron Bank hivatalos honlapja, a haladas.hu.
A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában parázs meccset hozott a Bük-Tanakajd derbi. A győztes hazaiaktól három játékos lett kiállítva.
Az NB III. Bakony-csoportjában a Körmend nyert Zalaegerszegen, a Sárvár kikapott Nagykanizsán.
Az OTP Bank Liga 28. fordulójában a Haladás Nagy Dániel góljával az első negyedóra végén vezetést szerzett, ám a második játékrész elején Grumics kiegyenlített. A hajrában Tóth Péter kiállítása miatt tíz emberrel futballozott a szombathelyi csapat, amely nagyot küzdve rászolgált az egy pontra.
A feszültségek levezetésére létrehoztak egy flashjátékot, amelyben a játékosok hatalmas pofonokat osztogathatnak a párizsi Eiffel-torony előtt pózoló Nicolas Sarkozy francia államfőnek.
Britney Spears is zsűritag lesz Simon Cowell és L.A. Reid mellett a következő X-Factorban.
Szombathely - Bejelentést tett a Jobbik a Vas megyei ügyészségen egy 2007-es szombathelyi kötvénykibocsátás és annak átváltása kapcsán, amellyel az ellenzéki párt szerint az akkori szocialista városvezetés komoly károkat okozott a városnak - jelentették be jobbikos politikusok kedden, Budapesten.
Vádat emeltek a vöröiszap-katasztrófa ügyében tizenöt ember ellen több vétség és bűntett elkövetése miatt.
A Vadása tó évtizedek óta kedvelt üdülőhely. Sokan építettek víkendházat, s töltik itt szabadidejüket. Most két tulajdonostól is levelet kaptunk, melyben nehezményezik, hogy az önkormányzat eladta a kettes horgásztavat, amit a tulajdonos bekerített.
Kérdésekkel bombázza a hatóságokat a tervezett biomassza-erőmű ügyében a Szentkirályi Polgári Kör. Beadvánnyal fordult a Vas Megyei Kormányhivatal Törvényességi Ellenőrzési és Felügyeleti Főosztályához dr. Hosszú Károly ügyvéd.
Szombathely (vk) - Sikert sikerre halmoz matematikából a Brenner János Általános Iskola két 6. b osztályos diákja, Ernyey Dániel és Koltai Kristóf.
Az Országgyűlés akár már pénteken elfogadhatja a távközlési adó bevezetéséről szóló kormányzati előterjesztést, míg a médiaszabályozás változtatását illetően várhatóan csak a benyújtott módosító indítványokról határoznak.
Elképesztő élmény Berlint újra látni három évtized múltán. Bár megmaradtak a szocreál terek és hangulatok, azért ez már keményen retro: az NDK-s stíl mögött nyugati luxus húzódik meg. Bődületes ütemben fejlődik a 3,5 milliós város, krízisnek semmi nyoma.
Juhász Csaba és hű navigátora Szántó Szabi, ismét nagy fába vágja hétvégén a fejszéjét.
Szombathely, Veszprém - Nincs olyan ember, aki ne szárnyalna Caramellel, ha legutóbbi slágerét, a Lélekdonort hallja. Élőben a többi dalt is meghallgathatjuk országos turnéjának koncertjein.
Répcelak, Tatabánya - Vas megyéből négy férfi és négy női tekéző jutott be a 2011/2012. évi felnőtt páros, egyéni és összetett egyéni bajnokság országos döntőjébe.
Kereken egy évvel ezelőtt a Richter-skála szerinti 9-es, katasztrofális erejű földrengés törmelékké és hamuvá változtatta Japán keleti részeit. A földrengés okozta szökőár épületeket és embereket ragadott magával. A természeti katasztrófa csaknem 16 ezer halálos áldozatot követelt, és egy esztendővel a történtek után még mindig majdnem 4000 eltűntet tartanak nyilván. 2011 március 11. hosszú távon mégis a földmozgás kiváltotta fukusimai atomkatasztrófa kapcsán kerül be a történelembe. Fukusima megrengette az egész világot, alapvetően megváltoztatva az atomenergiával, illetve az atomerőművekkel kapcsolatos gondolkodást.
A felsőoktatásban a hallgatók 43 százaléka vállal munkát. Az esti, levelező vagy távoktatásos munkarendben tanulók több mint nyolcvan százaléka dolgozik, míg a nappali tagozatosok negyede.
Szombathely – A Vasegerszegi Közéleti Klub és a Vas Megyei Munkaadók és Gyáriparosok Szövetsége fórumán előadó Chikán Attila elmondta: a kabinet által most meghozott intézkedések többségét két évvel ezelőtt kellett volna meglépni.
Tíznapos látogatást kezd Ausztriában csütörtökön a dalai láma.
Június elején érkezik Hófehérke jól ismert történetének újabb feldolgozása a mozikba, ezért egyre több részlet látott napvilágot a filmről.
| 2012. 05. 17. Csütörtök |




2011 asztalitenisz Ausztria autó bajnokok ligája baleset Budapest bük Celldömölk Debrecen diákolimpia divat Falco Fidesz film foci fotó futball gyerek gyilkosság Haladás halál halálos baleset horoszkóp időjárás Jobbik kézilabda kiállítás koncert Körmend kosárlabda Kőszeg Labdarúgás lopás magyar Magyar Kupa Magyarország megyei II. osztály megyei III. osztály MSZP NB III. Németország nő Orbán Viktor rendőrség Répcelak Sakk Sárvár sport Szentgotthárd szoese szombathely Szombathelyi Haladás teke tüntetés választás vas megye verseny videó weöres sándor színház

